Csokonai Vitéz Mihály

Az ősz

Már a víg szüretnek örűl minden ember,
     Mellyel örvendeztet bennünket szeptember,
Októbert ekképpen bíztatja előre,
     Hogy nektár lesz a bor, és máslás a lőre.
Setétűl a gohér a piros vesszőkön,
     Barna színt vér vissza a többi szőlőkön;
Amelyeknek általvilágló kristályja
     Nézőjét már édes nektárral kínálja.
Rajtok királyságot mutogatni akar
     A véres bársonyba kevélykedő bakar.
A sárgálló almák s a piros körtvélyek
     Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.
Elterűltek fájok alatt a berkenyék,
     A kövér noszpolyák, a borzas gesztenyék.
Megterhelte az ősz a fáknak ágait,
     Vastagon ráfűzvén gazdag áldásait.
Csak az a baj, hogy már hívesek a szelek,
     Néha egy kis hideg és dér is jár velek.
Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte,
     A napot az éjjel egyenlőnek mérte.

Már hát elérkezett a víg október is,
     Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körűl
     A szüretelőknek víg tábora örűl,
Melybe hordogatja a megért szőllőket,
     Víg tánccal s lármával nyomja benne őket.
Kellemes zúgással omlanak cseppjei,
     Jó kedvvel biztatnak zavaros levei.
A sajtó örvendő lármával csikorog,
     Oldalán a piros nektár zúgva csorog.
A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,
     Neki, neki mennek e teli zsajtárnak.
Az ideit szűri, issza a tavalyit,
     Jövő esztendőre tartja majd a mait.
Az új bornak örűl, de ótól kurjongat,
     Mert marka is teli kulacsokat kongat.
Tántorgó lábával s reszkető karjával
     Mégis sok hordókat tőlt édes mustjával,

S míg a zúgó léhón lefelé foly a must,
     Azalatt a hordó mellett iszik víg tust.
Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba,
     Míg egyrészét ki nem szedik a lopóba.
Mérgébe tajtékját túrja a szájára,
     Kiüti fenekét, s elfut utóljára.
Rips, raps, a szőllők már puszta támasz megett
     Gyászolnak, hajdani díszek mind oda lett.
Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva
     Venia, a tőkék mellé van plántálva.

Itt van már november didergő hónapja,
     Hideg szele a fák ágait megcsapja,
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
     Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
     A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
     A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
     Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el
     Az új boron vídám beszélgetésünkkel.