Csokonai Vitéz Mihály
Cigány
Mikor Prometheus a megkészíttetett
Sárból kigyúrta az emberi
nemzetet,
Egy estve a vidám mű-látó istenek
Vacsorára az ő házához
mentenek.
Mikor már keresztet tettek sok kancsóra,
Műhelyébe mentek ők
konkokcióra,
S ottan nézegetvén a kész embereket,
Csudálták isteni formájú
képeket.
Hát egyszer eszébe a' jut egy istennek,
Hogy egy tréfás mását kék
csinálni ennek,
Ráhagyja az egész kompánia, s végre
Körömhegyig isznak nagyobb
erősségre.
Mindenik elkezdi a vizes sárt gyúrni,
Az elkészült masszát egy
halmazba túrni.
Először is Vulkán a képit megmássza,
Mindenütt ott marad szurtos
kulimássza,
Melyet hogy megköpött Vénus útálással,
Két szem fejérlett ki csalfa
vigyorgással;
Kezét Merkurius frissebbre drótozta,
S enyves tolvajírral
öszvefirnácozta;
Apollo behinté hegedűgyantával,
S éjszakákat győző
kanaforiával.
Mikor elkészűltek benne a tetemek,
A patkán állott már ez a dicső
remek:
Prometheus lélek felől gondolkozott,
Egy nagy csomó lélek-fótot
előhozott,
De ki igen vastag, ki meg igen lenge,
Ki igen durva volt, ki meg igen
gyenge.
De mind cikkelyenként mégis öszveszedte
S eképp a setétbe
öszveőtögette;
Végre megbéllelte a majom lelkével,
Egy végből hasított vékony
velezzével.
Azért oly találós, azért tud követni,
Azért nem tud soká egy helyben
űlhetni,
Azért lett kenyere világon jártába
A fódozni való serpenyő s
eszkába,
Azért henyélkedik teljes életében
A szurtos gráciák condor
kebelében,
Azért van, hogy néki legédesb nyúgalom
A hajnalig pengő hegedű s
cimbalom,
Azért tudta vinni a lopást annyira,
Azért ragad minden enyves
újjaira,
Azért tud másoknak jövendőt, mostani
Állapotjok felől szerencsét
mondani,
Ezért kedves munka a tapasztás nála,
Mert néki is első lételt e'
csinála.
Éppen ott sétál egy: én, ha ily mazúrnak
Nem látnám, itélném egy
szárnyas Merkurnak,
Megszólítom: megállj! Nem felel rá, hahó!
Nem addig van ám a', fekete
Fárahó,
Most már elsietek, utána futtatok,
Róla hát többet nem
historizálhatok.