Csokonai Vitéz Mihály
Currens de lepore
Anno 1795 Diebus Februarii: mely által tudtára
adatik a fekete
vármegyének (Collegium) egy hallatlan és példa nélkűl
való
történet
Bíró! tudod-e, mi a nyúlhistória?
Melyet elkapott egy beste karafia?
Ha nem tudod, értsd meg a dolog summáját,
Miként tették csúffá két ház
nagy quadráját.
*
Beborítván az ég főldünket nagy hóval,
Mentek mindenfelé nyúlászni
kopóval.
Kivált ama nyíri kesely seggű sereg
Éh hassal egész nap nyúl után
tekereg.
Mondja: stat leporem, jó kutya ez, koma,
Elszalad a nyúltól, nem látszik
a nyoma.
Elindúl ezek közt egy lengyel jáger is,[1]
Akit megrugdosott a nyúl ezerszer
is.
Hét nyúlászó legény áll vala mellette,
Tíz pénzét mindenik egyszerre
letette.
Jól van, bőlcs vadászok! már ti nyúlat esztek;
És így mások felett óriások
lesztek.
Tudtátok is ti ezt, mert kifüggesztétek;[2]
Óh, gyönyörűséges, óh,
megspékelt étek!
Kiáltás lőn: szakács! gyere, itt van a nyúl,
Vidd, főzd, süsd, nézd, füle az
ablakba konyúl.
A szakács nyúl hozzá, hát szalma van benne.[3]
Ühm! nem tudtam, az úr, hogy
takarmányt enne.
Beviszi nevetve az újmódi vadat,
Íly stellungba hozza a vadászó
hadat.
Az első mérgesen néz ki a rostélyon,
Prüszköl, csudálkozik e ritka
fortélyon.
János úr hirtelen nekitüzesedik,[4]
Hogy szalmát kell enni, illik neki
pedig,
Minthogy legtöbb lokaj van az udvarába,
Tüzesen parancsol, hogy csak
hamarjába
Keressék, szagolják most még melegébe:
Hát helyette egy fost hoznak
hidegébe,
Az orrához viszi, szagolja, micsoda,
Szagával jóllakván, mondja.
Vagyunk oda.
Ferenc úr őltözik búslakodva gyászba,[5]
Mintha mosdott volna suvikszoló
mázba.
Mondja: "Életembe sok lovat cseréltem,
Kéményseprő módra sok kéményt
keféltem;
Inkább volna e nyúl kovácsszarral tele,
Vagy volna elszarva kalapácsom
nyele:
Könnyebben szenvedném, mert a tíz krajcárom
Orondat esertis, benne van
a károm.
Mit tegyek, már hóltig járok bakancsinba,
Éjjel nappal leszek szenes
magazinba,
Nem búvom én többet a nyúlért a havast,
Eszem a vérünkkel szokás szerint
avast.
Azt a bibastale, inkább szappant nyelek,
Sunkes more dade, ezzel
kitelelek."
Pál kisasszony tipeg, töri kacsócskáját,[6]
Pittyegteti nyíri módra termett
száját,
Piperés dámája a nemes quadrának,
Mondja: hírűl adja ezt
Kártigámjának.
Mihály úr e casust legjobban orrolja,[7]
Mérgében az orrát kőldökéig
tolja.
Mivel a quadrának e suspiciója,
Hogy a Mihály orra a nyúl
ellopója.
Ki is kopik talán tavasszal belőle,
Szólj, hortyogó Hornyák bátya,
bár felőle:
"Haszontalan nyújtom a nyakam mérgembe,
Oda az öt krajcár, nincs pénz a
zsebembe.
Már magam magamat oldalba hugyozom
S az ellopott nyúlat orrnyommal
nyomozom.
Hiszen, lám, Szalontán a disznóvásárba
Elégszer forgottam, mégsem estem
kárba;
Scytha tekintete a török csalmába,
Véri mellett dobog szíve a
gatyába,
Mondja: hogy Jéger is íly csúffá nem tette,[8]
Disznóütő fával hogy
meglegyengette.
Ilyen adta nyúlja! hát hogy elszaladtam,
Neked ezzel példát, azt gondolod,
adtam.
Nem volt több kőltségem, azt is rád fecséltem;
Hogy egyszer jóltartasz, mely
hiába véltem.
Legénység! nagy dolog, menjünk inquirálni,
Mondom Mahumedre, meg fogjuk
találni;
Volt csontja, volt bőre, volt farkaalja is,
Csak meghagyta nekünk ezt a
tolvajja is."
A vadászgazda hát kapja a pennáját,
Kűldi kár-bíróhoz íly currens
formáját:
"In causam cito profugi leporis
Inquiratur", mert rá jól
esne a bor is.
Mondják: brávó! vivát! ez a projectum bőlcs,
Így tán fordul vissza ránk
valami gyümőlcs,
"Signatum per I. L. loci domus primae"
Ubi nunc biberent infinitae rimae:
Bőlcs ésszel a bírák mindjárt hozzálátnak,
Kire nagy gyanú volt, érette
bocsátnak.
Óh! hallatlan példa! óh! szomorú eset!
Ilyen e forumon még soha nem
esett,
Protocollizálni hogy kell már ezeket,
Megtalálván a nyúllopó
személyeket.
Mint Huszár Márinak, magas volt termete;
Ifjú volt, ezelőtt egy nappal
születe.
Képbeli formája kerek, mint csikónak,
Vagy mint ötkrajcáros ovális
cipónak.
Szemeit behúnyva szokta volt felnyitni,
De erre senkit sem akart
megtanítni.
Nagy fülei voltak, mint a vakondoknak,
Kicsinnyel van nagyobb nekünk
vadászoknak.
Igaz, hogy az egyik füle volt hiányos,
Mert mikor kergettük, hozzákapott
János.
A káposztáskert volt hideg patriája,
Volt mindenikünknek hát
patriotája.
Nemzeti köntösben járt mind éjjel-nappal,
Bíztatott is, hogy ád, jó selyem
kalappal.
Hátúl megmutatta mindennek a passzust;
Hogy Bakhust temették, ez mondott
volt basszust.
Gyorsan négy lábakkal pergált ide s tova,
Jusson eszetekbe itt Mándi s a
lova.
A vadászt, a kutyát annyira szerette,
Hogy felé ha mentek, seggel
kinevette.
Itt nálunk-létébe viselt nyakravalót,
Az első ház előtt csak
csepűből valót.[9]
Nem kente bajúszát, mint más, backurával,
Mégis taktusra járt szája
mozgásával.
Szar őhozzá képest Eszlári ennyibe,[10]
Akár mindjárt, akár most bár
egyszeribe.
Egyszóval oly szép volt, hogy két húszast megért,
Éppen mi is nyolcan ennyit adtunk
ezért.
Öreg írás szerint, akire a rosta
Fordúl, egybe repűl érette a
posta.
Betoppan az X-be s csak elhűlnek belé,
Hogy talán a nyúlnak gazdája
jött elé.
Mert a fordúlt rosta őrajta meglátszik,
Ennek a képibe József velek
játszik.
Nekitüzesedik egyik bíró s mondja:
"Hallja kend! hát kendnek
vagyok én bolondja,
Hogyha mikor mondta kend, hogy kell inquirálni,
Maga személyében tetszett
előállni."
A másik karika-orrú inquirens úr
Mondja az elsőnek: "Ez
rajtunk nagy plezúr;"
Tekint rá és herseg: "Ah! hiszen nem az ez;
Igaz, hogy a széna, de azért más
gaz ez.
Nohát jól utána lássunk hevenyébe,
A szerencsétlen nyúl ha jutott
ennyibe."
A tüzes inquirens de ki nem süthette,
A nyúlnak nyomát bottal sem
üthette.
A vármegye vénje, a Német esperest[11]
Halld meg hát, hogy tette lóvá a
felperest.
A vadásznak ezért ezek referálják:
Az elveszett nyúlat sehol sem
találják.
Erre a quadrának leesett az álla,
Íly vígasztalóra de mégis
talála,
Epitáfiumot ki a nyúlnak pónált,
Mert talán belőle éppen az
tartott bált.
Epitáfium
Így vész el a legdrágább kincs:
Óh, útazó! ide tekints;
Mint ez a nyúl,
Melyért egy ház bódúltába
Lévén, nyolc fejű buskába,
Íly szókhoz nyúl:
Édes nyúlam! hová lettél?
Nekem két húszas kárt tettél.
Oda Bagos.
Tán eddig valaki megett,
A szartoronyra gombnak tett,
Óh be szagos!
Bizony úgyis megennélek,
Jair, Jefte, Abimélek
Bizonyságom,
Bú nélkűl már le nem tolom,
Se reggel be nem gombolom
A nadrágom.
Mivel richtig olyan voltál,
Míg tőlünk el nem patkoltál,
Mint sajátom.
Mely ottan nyújtózva hever,
Kivált hajnalba és reggel,
Amint látom.
Gondoskodtál ugyan rólunk,
Azért felőled jól szólunk:
Óh, negyven píz!
Mert tettél Testamentomot,
Szalmából csináltál tomot;
Óh, drága íz!
Jobb lett volna első béled,
Mert szalmától fejünk széled;
Óh, negyven píz!
De abban poszpásznak való
Mogyoró s borsó nyargaló;
Óh, drága íz!
Útazó! példámon tanúlj,
Csepűmadzagról a lupuj
El ne lopjon.
Hogy neked is, mint gazdámnak,
Állad, és mint a quadrámnak,
Fel ne kopjon.
Útazó! már most apagé!
Ládd, mely fatális madzagé!
Krajcár öt-öt!
Szánjad sorsát az embernek,
Ki így hitt egy szál kendernek,
Hogy rákötött.
Óh, negyven píz! Óh, drága íz!
Ekhó: Oda a skíz!
A nyúl búcsúzik először is megszomorodott
vadász gazdájától
(Contra scriba Lengyel József úrtól)
Köszönöm, hogy reám, mint Argus, vigyáztál,
Pódiumon állván mellettem
pipáztál:
Így makogom hozzád, őrzőmhöz, áldásom,
Halld meg, kérlek, halld meg
végső kívánásom:
Szép tiszta képeddel soha se ess arcra,[12]
Így tán elég lesz egy, ne menj
már több harcra.
Kősziklából házad útcán, mely Darabos,
Legyen, s muzsikáljon ad honorem
Babos.
Ahol fakadjanak számtalan források,
Melyekre járjanak inni a
rostások.
Tarka-barka tyúkid hogy el ne szökjenek,
Kívánom: strázsáid párducok
legyenek.
Mint a Kanahánban, folyjon lépes mézed,
Ichnográfiádat amelyekben
nézzed.
Hálódért gazdag bért adjanak halászid,
Hogy öt krajcáridat kinyerjék
vadászid.
Búcsúzik Pirítottfalvi János úrtól
(Zilahi János, szolgák ispectora, veres ember)
Égő szövétneke a familiának,
Halld végső szavait a bokrok
fiának:
Harangját Szilasi rád fére ne üsse,[13]
Véled Pető tyúkját alternatim
süsse,[14]
Belőled ne legyen Ignis glacialis,
Hanem természeti maradj és
focalis.
Ha a napban talál fogyatkozás lenni,
Kész légy hajdonfővel egybe
megjelenni.
A kalendáristát, Dubranovszkit süsd fel
Ezzel, hogy nap helyett a fejedet
üsd fel.
Hej! te Veres-tenger! bocsásd ezt békével,
Úgyis atyafias vagy te a
képével.
Tíz csapások közűl te is rubens unda
Kerűld el, mert kétszer festve
lenne Sunda.
Sok kívánságomnak csak ez a summája:
Nőjjön meg kis fejed
perifériája.
Bár drága időd van, annyi legyen szalmád,
Ettől nőtt fejedbe hogy ne legyen
csalmád.
Búcsúzik Nigrényi Ferenc úrtól
(Tóth Ferenc, igen barna ember)
Óh, beborúlt egek! ámbár van nagy setét,
Mégis megszólítom e búsúlt
Feketét:
Süsd fel valahára ezt a kérdést: Mire
Teremtett az Isten a falu végire?
Csapj fel a faluba, jobb lesz a magyarnak,
Mert a farkasok most sok új
magyart szarnak.[15]
A vármegye ilyet sose currentáljon,
Hogy minden kan cigány tökétől
megváljon,
Paszomántos, veres anglia-nadrágod
Legyen, mikor lopott lompos mézed
rágod.
A sátorod előtt a daru s a holló
Játsszon, mikor ugrik alattad a
vak ló.
Jőjjön Móreáből ajándékba medve,
Köhögéstől edd meg, amit hullat
redve.
Lévén purgyéiddal a hidegen háló,
Legyen melegítőd s oltalmad a
háló.
Búcsúzik Csokornyai Mihály úrtól
(Csokonai)
Csokornyai Mihály! immár hozzád térek,
Hat singes orrodtól hogyha hozzád
férek.
Ha öreg lész, ennek, tudom, hasznát veszed,
Lábad szárába majd mikor száll
az eszed.
Mert horgadt orrnyodat kősziklába vered,
Szuszka ifjúságod ekkép
visszanyered.
Proboscissal csúffá tedd az elefántot;
Karika helyt üttess az orrodra
pántot.
Kívánom, hogy soha ne is járj négykézláb,
Hanem orrod legyen tested tartó
istáp.
Ha valaha orrod asylummá lenne,
S valami rossz embert az úton
felvenne,
Egyéb bűntetésed ne vedd a bíráktól,
Hanem hogy külömbözz ennyibe
Hornyáktól,
Hogy a rostrumodból csupán egy klafternyit
Vágjanak el, benne látsz
szemeddel mennyit.
Ne félj, takonyvárnak még így annyi marad,
Hogy alóla ki nem látszik az
agyarad.
És lehetsz díszére Nasónak s Amphoknak,
S semmi híjja nem lesz őseid
soroknak.
Búcsúzik Suska Pál (Sós Pál) madámjától
Suska Pál! Suska Pál! kellemetes alak,
Téged utóljára meg nem
csókoltalak.
Piperés orcádra illett volna csókom,
Szekfű helyt az orrod alá a
csimbókom.
Mint a nyíri dáma, tovább is légy fürge,
Mint a csepűből font pórázon az
ürge.
Ha magadnak nem lesz, mástól kérj főkötőt,
Nem csak elől, hanem hátúl is
köss kötőt:
Hogy ne fújjon alád az északi szellő,
Valamikép be ne fagyjon a
pesellő.
Ha a három tízhez lányfővel közel jársz,
És eltátott szájjal Encsencsről
kérőt vársz,
Végyen el egy kutyabőrös Szardanapál
S üssön pecsétet a bőrödre
Suska Pál!
A lakodalomra magad süssél brúgót,
S éljen holtig ezzel ilyen egy
pár bigót.
Búcsúzik Dobos (Sipos) József úrtól
Dobos József! nyakas török muzsikásom,
Hidd el, öt krajcárod velem el
nem ásom.
Legelőször is a nyakadra borúlok,
Búslakodva rajta hosszan
végignyúlok.
Így mondom áldásom gólya-orrod alá,
Ha már húsom tőled a tolvaj
felfalá:
A te nyakravalód száz rőfből teljen ki,
Melyet a gyólcsos tót orrodon
mérjen ki,
Láss ki többi közűl a nyakadnál fogva,
Mint bátyád, mely juhok közt
jár tántorogva.[16]
Ékeskedjen nyakad tintinnablo claro,
Ne bántson, mint bántott már ez
úton-járó.
A tálból mindenkor eligáld a nyakát,
Útáld meg a kurta nyakú,
csizmás bakát.
Míg e főldön lesz e gunár nyakkal édó,
Vigyázz rá, óh híres, vitéz
Collorédó![17]
Búcsúzik Alfőldy Magyar József úrtól
(Szeles József)
Magyar József! testvér atyjafia Pánnak!
Sajnálom, hogy veled politice
bánnak,
Mert te nem szoktál a hierarchiához,
Jobban fog a fogad a hyvarchiához.
Vesd le hát magadról ezt a reverendát
S végy csontos válladra egy
görcsös gerendát.
Takarja testedet kifordított bunda,
Kuporodjon alá talpas Kunigunda.
Kivel az esett húst bográcsban főzzétek,
Méretlen körmötök közűl
megegyétek,
A bojtárságból légy hamar számadóvá,
Bottól nőtt tályoggal gazdádat
tedd lóvá.
Örvös komondorok legyenek inasok
Melletted, s veled egy tálból
teljen hasok.
Csipkedett dohánnyal megtőltöd pipádat,
Süvegedbe vigyed úgy, mint
bokrétádat.
Ha szokásként múlsz ki, azaz: ütnek agyon,
Vácon ássanak el: búcsúm eddig
vagyon!
*