Csokonai Vitéz Mihály

Dr. Főldi sírhalma felett

Megkönnyezetlen kell hamuhodni hát
Ákászod alján, Főldi! tenéked is?
     Óh, néked is, kit dűlt hazádért
          Sustorogó tüzed onta egybe!

Természet édes gyermeke! s a világ
Tág templomának béavatott fia!
     Hát amikor törvényit írod
          S pitvarait kinyitod minékünk,

Akkor szorít-é jussa alá korán?
Korán! az élet leggyönyörűbb korán!
     Óh, tán irígy ő! s azt akarja,
          Hogy bekötött szem alatt imádjuk?

Hát már Apolló, aki fejed körűl
Kettős borostyánt vont vala, kedvesem,
     Hát már Apolló a halálnak
          Bűne között hidegen danolgat? -

Nem is danolgat! Lantjai, fűvei
Pindus vidékén dísztelen állanak:
     Bús a poéta- s orvos-isten,
          Jaj, Erató s Hygiene sorvad.

És én, ki hozzád oly lekötött valék,
Én, a barátod, légyek-e szótalan?
     Ah! megmeredjen szívem inkább,
          És veled egy por alatt fedezzen

E boldog ákász: mintsem egész hazám
Közös telében én se legyek meleg.
     Felvészem a lantot s gyepedző
          Sírod előtt keseregve űlök.

Te tiszta polgár, víg, egyenes barát,
Mély túdományú, tiszta eszű valál;
     Hempelyge roppant lélek apró
          Tested erébe, nemes barátom!

Mégis becsetlen puszta bogács fedi
Hadház homokján szent tetemid helyét,
     Még sincs, ki lantján a Dunához
          Így keseregne: Kimúla Főldi!

Nincsen! De nyúgodj e ligetek megett,
Nyúgodj, dicső test: énvelem is csak így
     Bánik hazám, bár drága vérem
          Érte foly, érte fogy, érte hűl meg.

Lesz még az a kor, melybe felettem is
Egy hív magyarnak lantja zokogni fog.
     S ezt mondja népünk: Óh, miért nem
          Éltek ez emberi századunkban?!