Csokonai Vitéz Mihály

Egy individuale datum az asszonyi állhatatlanságról

Asszony nincs egy is állandó,
     Seneca aztat mondja,
Mint a módi változandó,
     Arra is van nagy gondja.
E mondást még Éva régen
A Paradicsom kertében
     Példabeszéddé tette.

Az ördöggel szövetkezett,
     Az almát felhabsolta:
Ebből mi rossz következett,
     Érzi sok fej azolta.
Ravaszság tanúlására
     Az ördög is privátára
     Asszonyhoz jár tanúlni.

A szerecsen korom bőrét
     Ha fehérré tehetné,
Vagy a párduc tarka szőrét
     Egy színre cserélhetné:
Így asszony is találkozna,
     Ki soha meg nem változna,
     Már pedig falsum prius.

Asszonytól azt praetendálni,
     Hogy mindig hív maradjon,
Annyit tesz, mint azt kívánni,
     Hogy a hold el ne fogyjon;
Ez amilyen lehetetlen,
     Amaz oly képzelhetetlen,
     Hold után jár az asszony.

Én ezt eddig csak hallottam,
     Ma a magam két szeme
Által megbizonyosodtam,
     Mi egy asszony érdeme?
Amit eddig mondtam erre,
     V. Lori engem egyszerre
     Megtanított eléggé.

Több mint leány valamivel
     Lori, mert szemérmetlen,
De kisebb mint asszony, mivel
     Még a feje fedetlen.
E négy rendből már egészen
     Kitanúlni könnyű lészen,
     Cujus generis Lori.

Ő magában femininum,
     Egyebet nem is mutat,
De a szeme masculinum
     Génus felé ver utat.
E végsőből indúlatja
     Bizonyosan kimutatja,
     Hogy communis generis.

Activa, ez amikor csak
     Bálba s templomba lehet,
Passiva pedig, amikor
     Társaságba nem mehet;
A neutrumot elhagyja,
     A deponenset játszodja
     Kivált ügyes személlyel.

Férfiak között viseli
     Magát indicative,
Néha mikor módját leli,
     Van sokkal conjuctive;
Nem is nézi numerusát,
     Csak heves appetitusát
     Tőltse be ad contentum.

Imperative kívánja
     A mások tiszteletét,
Hogy légyen Ámor bálványja,
     Arra szánja életét;
Vágni jól is tud a szembe,
     Lehet ő is a szerelembe
     Modus infinitivus.

A szépek közt nem mondhatom
     Fő superlativusnak,
A rútak közt sem tarthatom
     Inferior gradusnak;
Kimondom hát egy sommába:
     Lori a szépek sorába
     Lehet diminutivum.

Mint a Jób kétszín ördöge
     Az angyali glédába,
Lori éppen úgy jöve be
     Ma az Isten házába;
Nézegetett hátra s elé,
     Járt a szeme mindenfelé,
     Mint a napra fordúló.

Egyszer az egyik fal mellett
     Egy legényt észreveve,
Nosza rajta, több nem kellett,
     Egész arcúl tűz leve;
Hunyorgata s kandikála,
     Egy kapriolt is csinála,
     Mikor leűlt székibe.

Legyezőjét a szemére
     Tette, úgy imádkozott.
De a szeme legénykére
     Pislogott az átkozott;
Néha a szemét mozgatta,
     A Miatyánkot nyaggatta,
     De a szeme nyitva volt.

Ottan-ottan a papjára
     Feltekintett székéből,
De nem azért, hogy hasznára
     Tanúljon beszédéből;
Hanem vajon nem látja-e
     A pap s vajon nem hajtja-e
     Fejére a bibliát.

Még reám is az átkozott
     Nevetett, én csudáltam;
Gondolám, meg is átkozott,
     Hogy nem reciprocáltam;
De én gondoltam magamba:
     Így tenni a szent templomba
     Több mint csupa skandalum.

Estve jobban produkálta
     A bálba mesterségét,
Asszonyosan demonstrálta
     Nemzeti színeségét;
Mint a méhkosárt a méhek,
     Ott is egynehány legények
     Dongatták mind reggelig.

Boldog Isten, elgondolám,
     Bezzeg ez lesz feleség;
Nem lesz ez fél, hanem talán
     Több mint egész ellenség.
Aki eztet elveendi,
     Tudom, hogy meg fog szenvedni
     Szülei vétkéért is.

Én Istenem, életemet
     Engedd úgy intézhessem,
Hogy ha veszek feleséget,
     Szoros ráncba szedhessem;
Inkább még most a nyakamat
     Törd ki, mintsem a hátamat
     Súrolja az ő nyerge.

A pugilláris levele,
     Melyet bőrből csinálnak,
Néha írással van tele,
     Néha rá nem firkálnak;
Írunk reá, ha akarjuk,
     Mikor tetszik, kivakarjuk,
     Ily a V. Lori szíve.

Íme, Lori, lefestelek,
     De neved elhallgatom;
Megengedj, ha megsértelek,
     Vétked el nem hagyhatom.
Ifjuságodat megszántam,
     Azért fél névvel kívántam
     Nevezni személyedet.

Kérlek, hagyj fel életeddel,
     Fordúlj jobb oldaladra,
Ne húzz rossz viseleteddel
     Gyalázatot magadra.
Ne adj matériát számra,
     Ne akadj többször pennámra,
     Mert plus lesz quam perfectum.

Te leány vagy, becsűletét
     Ha a leány elveszti,
Bár megfordítsa életét,
     Többé helyre nem teszi;
Ne csinálj több skandalumot,
     A templomból asylumot:
     Nem illik ez leányhoz.