Csokonai Vitéz Mihály

[Győzödelmi pompát...]

Győzödelmi pompát adnak a halálnak
E szomorú táblák, amelyek itt állnak.
S betűik, melyeket a halandók keze
Az emlékezetnek vájni igyekeze,
Azt mondják, hogy ezen főldnek darabjai
Gyászos tömlöcébe rejtettek rabjai;
Vagy pedig azoknak jajjaikról szólnak,
Kik az ide rejtett holtakért gyászolnak.
Szomorú szavakkal azt magyaráztatják,
Hogy őket is ilyen sírba nyújtóztatják,
Hogy teljes erővel ámbár törekednek,
A halál tőriből ki nem menekednek.
Mi hát az oka, hogy sok ember éltébe
Közelgő végét nem veszi eszébe?
Mi az oka, hogy az, aki sírba zárja
Barátját, magára a halált nem várja?
S mikor sírja felett szemeit kisírja,
Eszébe is alig jut a maga sírja?
Sőt bár hűlt tetemét zokogva öleli,
Hogy valaha olyan lenne, nem képzeli.
Ki kísért sokakat a holtak helyére,
Hogy ő is oda jut, nem fér a fejébe.
Óh halandó, bizony szem-bekötve játszol,
Mivel magad előtt embernek nem látszol.
Múlandóságodat így meg nem foghatod,
Melynek igazságát kézzel tapogatod.
Óldd le szemeidről ezt a szemfedelet,
Néked is véged lesz, mint másnak vége lett.

Sietnek éltednek szempillantásai,
Mint a folyóvíznek nyargaló habjai.
Mint a saskeselyű repűl ellenséggel,
Így telnek napjaid hirtelenséggel.
A meggörbűlt vénség fonnyadt ráncainak,
A kegyetlen halál felvont nyilainak
Még a kegyesség, amely sokat tehet,
Késedelmet hozó akadály nem lehet.
Nem, ámbár mindennap százszor könyörögjél,
Mert a mindenekkel köz koporsó elnyél.
Nem bánnak az egek úgy a mai jókkal,
Mint amaz életbe felragadt Énókkal,
Nem jön le azoknak több tüzes szekere,
Hogy azt elnyerhetnéd, amit Illyés nyere.
Nem, és bár szívedbe légyen hív tisztelet,
Néked is véged lesz, mint másnak vége lett.

Ezek a halálra vezető ösvények,
Melyeken járnak a főldi jövevények;
Amelyeken bizony mindnyájan, kik vagyunk,
Magunk után egyszer hűlt nyomokat hagyunk.
Már akár királyi méltóságban légyünk,
Akár a kúnyhóban koldúskenyért égyünk,
Akár erőtlenek légyünk, akár merő
Derekunkban lakjon herkulesi erő.
Híába nem lészünk katonák, híába
Nem űlünk a veszni indúló gályába. -
Mert nemcsak a harcok vérengző mezeje
A kegyetlen halál múlatozó helye,
Nemcsak a tengernek haragos habjai
Életünknek véget vethető okai.
Ezer az út, mely a halálra vezet,
Kibeszéllésére nincs elég nevezet.
Volt-é valaha oly város, amely mellett
Temetőhelynek is helyt adni [nem] kellett?
Sőt van-é, amelynek több volna lakója,
Mint amennyi holtat rejt el koporsója.
Ez innen hát hozzád, ember, a felelet,
Néked is véged lesz, mint másnak vége lett.

Mindened elhagyod, amelynek életed
Gyönyörűségeit, míg élsz, köszönheted.
Itten kell hagyni a drága örökséget,
Itten, ha férj vagy, a kedves feleséget,
Ha lettél éltedbe gyermekek atyjává,
Szerelmes gyermeked lesz gyászos árvává.
Rakás aranyaid tőled elmaradnak,
Csak egy őltönöcskét s egy oszlopot adnak,
Egy deszkából csinált szomorú hajlékot,
Más veszi kezére a több maradékot.
Így borítnak reád végre szemfedelet,
Néked is véged lesz, mint másnak vége lett.

Hogy ez így lesz, hidd el, mert a' bizonyítja,
Kinek hűlt testét e sírhalom borítja,
Ki néked, útazó, bár megnémúlt szája,
E magán tapasztalt dolgot prédikálja.
Halld meg, ki légyen, ki ilyen intést teve
Hozzád, és szívedre légyen írva neve.
- - - - - - - - kinek volt hazája
Nagyvárad, a Sebes Körös partja tája.
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Szülei, akiknek viteték utána
A mennyei lelkek boldog hazájába,
Életének - - - - - - - nyarában.
- - - - - - - - kivel a szeretet
Arany láncaival egybe szerkesztetett,
Akivel ameddig éle szeretetbe
- - volt a mező nyári őltözetbe,
- - - - - - - - kinek adta szívét,
Tisztelte másodszor mint szerelmes hívét.
Kinek volt élete, míg az Úrnak tetszett,
A Ceres sarlója - - - - - - metszett.
Ennek magzatihoz, míg végbúcsút vészen,
Rebegő nyelvével ily beszédet tészen:
Szerelmes - - - - - - - - amíg még
Tőled végsőképpen el nem venne az ég,
Jövel, hűlt karjaim gyenge szorítása,
Haldokló ajakam anyai szóllása
Hadd találhassa meg hív szeretetedet,
Mely kedvessé tette nálam személyedet.
Reád és életed szerelmes párjára,
- - - - - - - - tetsző virágára
Az egek harmatja kövér cseppel húlljon,
Hogy lankadt orcátok rózsája vidúljon.
Ti is - - - - - - - - - - - - - -
Akikért éltemet nyújtani kívánnám,
Előttetek végkép, míg elbocsátnátok,
Szívem szeretetét hadd buzogja rátok.
Az egeknek rátok terjedő hatalma
Légyen élteteknek gyámola s oltalma.
Az árváknak atyja végyen védelmébe
Világi éltetek minden idejébe.
Eredj már, útazó, de emlékezz erre,
Hogy a halál számot tart minden emberre;
Eredj, de maradjon nálad e felelet:
Néked is véged lesz, mint másnak vége lett.