Csokonai Vitéz Mihály

Homerus Batrachomiomachiája vagy a Béka és egér-harc

Pipázás közbe

     Előbeszéd

     Ebbe azt kérded: Mi jó?
     Nincsen írva serio;
Mely hibámat vékonyítja,
S ami benne jó, nagyítja.
     Az Homér játékait
     Játssza újabb tréfa itt.

     Felfohászkodás

Míg elkezdeném énekem,
     Instálom a Múzsámat,
Pindusi dohánnyal nekem
     Tőltse meg a pipámat;
Hogy kezdhessek énekembe,
Melyet minap hevertembe
     Firkáltam a térdemen.

Első pipa dohány

Ama rettentő lármának
     Kezdek leírásába,
Fegyverek mint ropogának
     Mars szörnyű csatájába;
Mikor, mint a főldtől nemzett
Hatalmas óriás-nemzet
     Granatéros serege:

Úgy rohant az egereknek
     Hatalmas ármádája
A békákra, bár ezeknak
     Sűrűn tüzelt puskája.
Amint láttam a nóvákban,
Írva a hadi aktákban,
     Így volt első kezdete.

Egyszer az egér, nem jutott
     Hogy a macska körmére,
Szomjan egy nagy tóhoz futott
     S annak külső szélére
Szakálát leeresztette,
Édes vizét hörpölgette
     Egész gyönyörűséggel.

Meglátván ezt egy körmös hal,[1]
     Így szólítá meg: "Bon jour![2]
Kérem egész barátsággal,
     Hol lakik és ki az úr?
Gróf, burger, paraszt vagy nemes?
Mert ha hozzám lesz érdemes,
     Ajánlom barátságom.

Én princ Fizignátus vagyok,
     E nagy tónak királyja,
A vitéz békahadnagyok
     Hatalmas generálja,
Enyim, mint örökös úré,
Haereditario juré[3]
     Vízvári uradalom.

Hogy a koronát második
     Peleus fejére teszi,
Két hétre megházasodik
     S feleségűl elveszi
Madame Vizellősi Sárát,
Aki bírta Mocsárvárát,
     Ettől nemzett engemet.

Én az urat nagymarsallnak
     Gondolom termetéből,
S ha szemeim meg nem csalnak,
     Tám királyok véréből?
De, kérem alázatosan,
Beszélje el világosan
     Genealogiáját!"

Orrát, fejét megvakará
     Pszikharpax bosszúsággal,
S nagyot köpvén, így szól rá
     Királyi méltósággal:
"Felségedet megkövetem,
Nemzetségem s eredetem
     Vajon miért kérdezi?

Esmerik ezt az emberek,
     Esmerik az istenek,
Tudják a linci suszterek,
     Engem kik nemzettenek;
Van-e Im-Hoffja, vagy jár-é[4]
Felségednek tituláré-
     Kalandozója Bécsből?[5]

Én vagyok király Pszikharpax,
     Ezen néven hetedik,
Születésem Nagy-Troxartax
     Vérével dicsekedik,
Anyám, kit a gözü nemzett,
Hatalmas királyi nemzet
     Volt Donna Lisztnyalóczi.

Szűlt engem pompás lyukában,
     Mint rang hozta magával,
S pólálván selyem rongyában,
     Tartott almacsutkával;
Amivel csak bír egy donna,[6]
Piskóta, avagy szalonna,
     Dió s füge elég volt.

Barátságot felségével
     De miként köthetek én?
Holott egész gardéjével
     Lakik a víz fenekén:
Én pedig az embereket
Nem hagyhatom, mert ezeket
     Kell énnékem dézmálnom.

Tudom én, hol kell kutatni
     A kenyért a fiókban?
Hol kell jól felporcogtatni
     A mákos kalácsokban?
Hol tartják a sódarokat
És a tőltött galambokat
     S a jó kúnsági sajtot?

Hát a fáin posztpászokat?
     A fánkot és csőregét,
A hercegi szakácsokat
     Dícsérő sok csemegét;
Melyet borssal, foghagymával
Pánizálnak parádával[7]
     Az úrias vendégek.

Az ütközetről kudarccal
     Soha vissza nem tértem,
Az ágyúknak álltam arccal,
     Soha pardont nem kértem;
Az anyámtól nyertem eztet
A kettős arany-keresztet,
     Jeruzsálemi hadban.

Vitéz ellenségek bátor
     Életemre törjenek,
Szívem mégis mindig bátor,
     Könnyen meg nem rettenek:
Egy embertől még nem félek,
Hogy megöljön, amíg élek,
     Bár hústorony légyen is.

De mégis van két ellenség,
     Ez nekem sok kárt teve,
Az egyik hatalmas felség:
     Monsieur Ölyv a neve:[8]
A másik még nagyobbacska,
A neve madame de Macska,[9]
     E kettőtől rettegek.

Még egy ellenségem vagyon,
     Ez már siket és néma,
Ez egy kis fa-Festung, nagyon[10]
     Fortélyos stratagéma;[11]
Háj van fűzve a kapura,
S ha bémegyek, a vár ura
     A padlást rám szakasztja.

Nem kell nékem tök s káposzta,
     Sás és békák lencséje,
Elmaradhat az eb-hozta
     Sok hitvány csemegéje;
Nem kell nékem gyékény, káka,
Melyet terem Bajom, Zsáka,
     Ez felségtek étele."

E szókra víg nevetéssel
     Nyitván szép ajakait
Fizignát, egy kis késéssel
     Így kezdette szavait:
"Uram! sokakkal kérkedel,
Igen nagyon dicsekedel
     Erőd s hasadra nézve.

Nékünk a nationalis
     Industria azt tette,[12]
Hogy mint az anglusoknál is,
     Birodalmunk vetette;
Élünk vizen és szárazon,
Mind ezen, mind pedig azon
     Egyaránt kereskedünk.

Mindenünnen gyűl a sok kincs,
     Gazdagodik országunk,
Egy henyélő hazafi sincs,
     Mutatja a nadrágunk;
Már mi is a világéból,
Mint görög a magyaréból,
     Farkasbundát vehetünk.

Járnak fahajszín dolmányban
     Minden előkelőink,
Talpig drága zőld bársonyban
     Gazdag kereskedőink;
Sehol sincs a bandérium,[13]
Mely pro salute civium -
     Agyontáncolta magát.

Ha úgy tetszik felségednek,
     Hogy ezeket meglássa;
Leszek Anchisességednek
     Mindjárást Aeneássa;[14]
De tartódzzon a nyakamon,
Én béviszem a hátamon,
     Hogy segge meg ne ázzon."

Ezt mondván, legugyorodik
     A tó alsó partjára,
Felsége felkucorodik
     Kollegája hátára;
Feltűrvén bodros tászliját,
Markába fogja cafliját
     Felséges trágerjének.[15]

Nagyot kurjant: "Jubilate!"[16]
     Bőréből majd kiszalad,
Látván, hogy ily delicate[17]
     Úszik, s a part csak halad;
Kiáltozza: Vivát! Vivát!
Kivévén egy perspektivát,
     Látja, hogy már jól benn van.

De, hogy kezde a vizekbe
     Lejebb, lejebb sűlyedni,
Két szeme lábbad könnyekbe,
     El kezde keseredni,
Már úszását nagyon bánja
S Fizignátnak nem kívánja
     További szolgálatját.

Búsúltában elhajítja
     Púderes parókáját,
Lábával jobban szorítja
     Társa oldalbordáját!
Nem fért volna ijedtébe'
Már egy zabszem a seggébe,
     Kiverte a szarszeplő.

Reszket néki keze-lába,
     Mint a fagyos kocsonnya,
Nyögve néz a tó partjára,
     Eszébe jutván honja:
Farkát hosszan lebocsátja,
Hogy mint evező lapátja,
     Segítsen a vizeken.

De hasztalan, a habokat
     Mind jobban kezdi nyelni,
Mord! Rettung! kiáltja sokat,[18]
     Senkit sem hall felelni;
Hiába kap mindenfelé,
Rúgja magát hátra s elé,
     S végre így fakada ki:

"Nem így vitte ám a bika
     Európát Krétába,
Mint engem ez a gaz béka
     Residentiájába;
Ördög vigye palotádat,
Vízbe zárt Venetiádat,
     Már ez nem politia."

Hát egy kígyó kicsuszamla,
     Tüzelt szeme pillája,
A vízen felűl csillámla
     Nemzeti kokárdája:
Ezt meglátván a kákába,
Mind a kettő a gatyába
     Rezele ijedtében.

Fizignát a tó fenekét
     Érvén, magát elrejté;
Hogy ő egy király gyermekét
     Ölné meg, elfelejté;
Búván a tónak mélyére,
Megszabadúlt szerencsére
     Ebek harmincadjától.[19]

Ő pedig maga maradván,
     Amint úszhatik, úszik,
Újjait összeszorítván,
     A vízen hanyatt csúszik;
S látván, hogy el kell patkolni,[20]
Bús hangon kezdé danolni
     A Rákóczi nótáját.

Noha magát felrugdalá
     A vizek tetejére,
De ismét sűlyede alá
     A tónak fenekére;
Bár akármint próbálgatá,
De el nem távoztathatá
     Mégis a lucskos halált.

Egy anglus rock volt nyakába,[21]
     Bő, mint a japponika,
Dugva vala kaputjába
     Poesis, Rhetorica;
E volt legnagyobb terhére,
S lehúzván a víz mélyére,
     Végre így kiálta fel:

"Fizignát, így kell csinálni,
     Ez-é a jus gentium?[22]
Huncfutnak fog deklarálni
     Ezért a concilium;
Ezt a szent atyák jól látják,
Ezért fejedre bocsátják
     Tüzes anathémájok.

Nálam erősebb nem valál
     A szárazon, hitetlen!
Azért, hogy most így megcsalál,
     Nem maradsz bűntetetlen;
Ne félj, még bosszút fog állni,
Siklóson fog captiválni[23]
     Az egerek serege."

Második pipa dohány

Ezt mondva meghaláloza,
     S már véres tajtékot túr;
Éppen ott karazéroza
     Oberster Pörcznyali úr:
Elmereszti szemét, száját,
Seggbe rúgja szép dámáját,
     S az aulánál hírt teszen.

Kik beszédén ott valának,
     Méreggel eltelének;
S mindjárt a nádorispánnak
     Ily jelentést tevének:
Hirdesse ki a diétát
S mindenfelé gyors stafétát
     Kűldjön a státusokhoz.

Nékik ily jelentést tégyen,
     Hogy helye a diétának
Troxartaxnak háza légyen,
     A Pszikharpax atyjának;
Ki már, szerencsétlen, éppen
Lebegett a vízközépen
     Elnyúlva s megmeredve.

Hogy pedig ad sextam maji
     A rendek begyűlének,
Az ország tarka bandái
     Vélek felérkezének;
Mindjárt az ország nagyjait,
A had környűlállásait
     Elhagyván, más gond főzte.

Öt hétig dévánkozván
     A vallás dolga felett,
De a sok mendemondának
     Egy szálnyi haszna se lett;
Troxartax végre felálla,
Királyosan perorála
     Utóljára ekképen:

"Hatalmas rendek! jóllehet
     A kár engem illete,
S ellenségem nékem lehet
     Csak a békák nemzete:
De egy kronprinc megölése[24]
A közjónak megsértése,
     Publikumra tartozik.

Három fiam volt nékem már,
     Mind a hármat megölék,
Az egyiket ama fa-vár
     Által széjjeldörzsölék;
Másként veszett a másikja,
A kannibálok kacikja,[25]
     Macska úr evé meg azt.

A harmadik, ki anyjának
     S nékem is kedves vala,
Mostan, egész hazájának
     Bánatjára meghala;
Mert Fizignát úr megcsalá,
És az átkozott tó alá
     Fojtotta hitetlenűl.

Azért kérem a rendeket,
     Fegyverbe őltözzenek,
Készítsék regementjeket,
     Menjünk haddal ellenek;
Nem lesz senkinek panassza,
Teli a bellica cassa
     S az armamentárium."[26]

Így buzdítja a sessiót
     És nagy hanggal pengeti,
Hogy ő ígér négy milliót,
     A köznép megfizeti;
A fő hadi miniszternek
Concredálják a fegyvernek[27]
     S holmi egyébnek gondját.

Felfegyverkezik fejenként
     Az egész militia,
Kontrahálja seregenként[28]
     Magát az ármádia;
Velek a sok társzekerek,
Sokféle rendű fegyverek,
     Puskák, ágyúk, mozsárok.

Osztán a Nyírbe kűldének
     Egynehány legényeket,
Kik a seregnek szednének
     Posztót és egyebeket;
Ezek sok dámának s úrnak
Selymét elvágván, mundúrnak
     És zászlónak elvivék.

Tollsíp vala trombitájok,
     Dobjok bőrből készűle;
Egy hegyes tő a szablyájok,
     Ez dámáktól kerűle;
Kalapjok szép makktokokból,
Tarka pillangó-szárnyakból
     Volt kötve bokrétájok.

A félénk dragonyosoknak
     Dióhaj volt mellyeken,
A vidám bakkancsosoknak
     Meggy-mag volt lábfejeken;
Szép volt cavallériájok,
S mindnyájoknak paripájok
     Vala egy szuka egér.

Bajuszokat kipedrették
     Holmivel huszárosan,
Nadrágokat felkötötték
     S kardjokat magyarosan;
Ezzel a trombitát s flótát
Fúván, a mohácsi nótát
     Hangoztatják bús szóval.

Hallván avandzséroztatni
     Annyi sok regementet,
Fizignát kezdi hívatni
     A nemzeti conventet;
Bé is gyűl a sok clubbista,
Ki, mint hajdan novellista,
     Tudja a politikát.

Hányják-vetik az eszeket,
     Vagynak mind in anxió,[29]
A hadi minisztereket
     Kérdik: kell hány millió?
Egyszersmind az ellenséges
Nemzet ellen nevetséges
     Beszéddel protestálnak.

Azonba gróf Nagy-Kákai
     Belép a palotába,
Ez lakott az ágyaljai
     Troxartax aulájába;
A békesség idejében,
A békanemzet képében
     Ambassadeur vala ott.[30]

Ezt, mint ellenség követét,
     Elkűldék királyához,
Hogy tudósítsa nemzetét
     S készűljön a csatához;
Ki felállván nagy pompával,
Troxartax király szavával
     Így szólott a conventben:

"Hatalmas békanemzetek!
     A hazának képei,
Véres haddal fenyegetnek
     Az egerek rendei;
Engemet haza kűldének,
Hogy amit ők végezének,
     Jelentsem meg tinéktek.

Fizignát mivel Princeket
     A tóba sűlyesztette,
Azért ők haddal titeket
     Támadnak meg érette.
Hanem bátran harcoljatok,
Kik a hazába voltatok
     S vagytok jó patrióták!"

Hallván ellenséges célját
     A Troxartax népének,
Felberzeszté rá taréjját
     A clubb kevély lelkének;[31]
Felháborodva zúgának,
Mint a József halálának
     Hírére a magyarok.

Hogy a vád mind Fizignátra
     Jobban-jobban tüzele,
Látván, hogy nincs egyéb hátra,
     A conventben felkele;
Generalissimus ranggal
Bírván, méltóságos hanggal
     Így kezde kuruttyolni:

"Barátim! hát már az oka
     Annak Fizignát vala,
Hogy az ő királyfiok a
     Tónak vizébe hala?
Nem tudván úszni valóba;
Ő a constitutióba,
     Nem csuda. ha elmerűlt.

Most már az ő emberei,
     Látom, engem okolnak;
Azért a nemzet képei
     Árúlással vádolnak:
Hát amit e mély tó csinál,
Annak már egy hazafinál
     Kell-é okát keresni?

De tudom én, csak várjanak,
     Mit kell csinálnunk velek,
Hogy mind megbolondúljanak
     Amaz Achitophelek;
Énvelem egyetérthetnek,
Ha úgy tetszik, a nemzetnek
     Bőlcs s hatalmas képei.

Gyűjtsük öszve a sereget,
     Fegyverbe őltözzenek,
Mindenütt a tópart megett
     Vonjunk kordont ellenek;
Erősítsük a gránicot,
A mozsarat s haubicot
     Kettőztessük várain.

Mihelyt népünkre rontanak
     És határunkhoz érnek,
Verjük meg, rajta! húlljanak
     Özönébe a vérnek;
Verjük meg győzedelmesen,
Hogy haza egy se mehessen
     Épen fegyverünk elől.

Akiket hadi foglyokká
     Teszünk ezen csatában;
Légyenek új polgárokká
     Ők a respublicában:
Ha négy-öt krajcárt találunk
Zsebjekben, jó lesz az nálunk
     A nemzet fundusának.

Így osztán a respublicát
     Köztünk felépíthetjük
S nálunk az új politikát
     Javunkra bevihetjük;
Mindjárt a csata mezején
Állítsuk fel jóidején
     A szabadság szent fáját."

Felkiált a clubb viváttal,
     Éljen a nemzet! éljen!
Éljen a had, Fizignáttal!
     Kettőzteti kevélyen.
Azután a sok Barrére
A convent itéletére
     Más holmiket említe.

Végre egy, a többieknél
     Okosabbik, felálla;
"Eddig, úgymond, mindeneknél
     A halnyelv vigeála,[32]
Kárára egész hazánknak,
S nemzeti polituránknak
     Nagy hátráltatására.

Hanem anyai nyelvünket
     Vegyük bé a hazánkba;
E' segíti nemzetünket
     Kipallérozásába."
Erre sokan ráállának,
Látván hasznát tanácsának
     Ezen okos embernek.

Sokan, a tudatlanok is,
     Ellenére szóltanak,
Bár a halnyelven magok is
     Ímígy-amúgy tudtanak;
De csakugyan rámenének,
Hogy már végbúcsút vennének
     Ez idegen halnyelvtől.

A belső rendeléseket
     Hogy a gyűlés megtette,
A hadi fővezéreket
     Készűletre kísztette;
Azért a convent szavára
Mind felkészűl a csatára
     Az egész békagárda.

Truppba áll az egész sereg
     Zőld és veres ruhában,
A nemzeti nóta pereg
     Kuruttyoló szájában;
Talpig jól készűlt fegyverbe
Béállának az ezerbe
     A buzgó hazafiak.

Fizignát a trombitára
     Seregét békerengi,
Zörög, dobog dob módjára
     A rezgő Alkekengi;
Buzdúl itt a békagárda,
Lobog fején a kokárda,
     Félrenyomja kalapját.

A határon táborjokat
     Körűlsáncolták mélyen,
Belől csörgetik kardjokat
     S puskájokat kevélyen:
Bár belől szívekbe' fáznak,
De vitéz tűzzel szikráznak
     Kívűl a jó sampántól.[33]

A lármára megrendűle
     Jupiter palotája,
A serbedlije feldűle,[34]
     Lehulla az órája;
Nem nyughatik már ezektűl,
A feleségén keresztűl
     Leugrik az ágyáról.

Lenéz, látja fegyveresen
     A Fizignát seregét,
Főldhöz csapja nagy mérgesen
     Singes hálósüvegét,
Melyre szörnyű szélvész omla.
Csaknem ég-főld öszveromla,
     Jó, hogy elmosolyoda.

Egyet csendít; a szobába
     Mercurius bémegyen;
"Menj, mondjad, tíz óra tájba
     Minden isten itt legyen."
Elmegy Mercur s az istenek
Mind egy lábig felgyűltenek
     Reggeli templom után.

Ekkor nékik megmutatja
     A szörnyű sokaságot,
Velek rendre csudáltatja
     E nagy hatalmasságot;
Milyen az óriásoknak,
Avagy a centaurusoknak
     Rettentő nagy táborok.

Kérdi nyájas mosolygással,
     Melyre a főld megéle,
A kopószar is rakással
     Cúkorrá leve véle:
Melyik akarna lemenni
És segítségére lenni
     Valamelyik tábornak?

A többek közt Minervához
     Így szóla, megölelvén
S gyenge száját szakállához
     Nyájassággal dörzsölvén:
"Hát te leányom leszállasz,
Segítségére kiállasz
     Az egér-ármádának?

Mert a te templomodba is
     A magyar nemeseknél,
Alig lehet kapni ma is
     Egyebet egereknél,
Még a szent múzsáknak rakott
Egy két templomba se lakott
     S lakik egyéb egérnél."[35]

"Atyám!" így felele Pallás
     Jupiter tanácsára,
"Nem tetszik ez a javallás,
     Nem állhatok szavára;
Nékem igen nagy kárt tettek,
Olajt s mindent öszveettek
     Templomomba ők nekem.

Öszverágták szép sleppemet,[36]
     Melyet varrtam selyemből;
Kipusztítottak engemet
     Már minden kőltségemből,
Ha meg nem adom a selyem
Árát, rólam a pendelyem
     Rövid időn lehúzzák.

De ezzel semmit sem mondok
     A békáknak hasznára,
Mert ők csak olyan bolondok
     Először s utóljára;
Hogy a hadban elfáradtam,
Miattok el nem alhattam,
     Ki-világos-virradtig.

De segítségre hozzájok
     Ne indúljunk, istenek,
Hogy éles kardjok s szablyájok
     Meg ne sebesítsenek;
Mert vakmerők a státión,
Bár egy egész batalion
     Isten menjen ellenek.

Innen legszebb lesz nézni a
     Magas égből reájok,
Bátran, mint most a francia
     Hadra némely királyok."
Nagy komplimentet vágának
Az istenek, s felmászának
     Az ég kéménye mellé.

Harmadik pipa dohány

Hát egyszer a trombitákat
     Elkezdik harsogatni,
A dobokat és flótákat
     Nagy lármával kongatni;
Jupiter is a csatára,
Ráütvén a pap tyúkjára,
     Jelt ád a kémény mellől.

Elsőben is kimozdúla
     Báró de Grand Brekeke;[37]
Mindjárt ellen nyomúl a
     Nyalnádtői serege;
Sem az, sem ez meg nem retten,
Bátran vívnak mind a ketten,
     A vezérek kiállnak.

Öszvecsapnak, s Grand Brekekét
     Nyalnádtői levágja,
Grand Brekeke megharagszik,
     A tromfot visszavágja;
Ötször vették egymás nyakát,
Ötször mondtak jó éjtszakát
     Mindketten az életnek.

Végre de Grand Brekekének
     Hatalmas csapására
Nyalnádtői életének
     Jutott végórájára;
Mikor a feje leesett,
Gondolkozván egy keveset,
     Csak úgy nézett utána.

Erre megbúsúlt szívében
     Üregjári hevesen,
Kiáll s oberster Krötébe[38]
     Üti kardját mérgesen;
Kröte nemes lelkű vala,
Szégyenletébe meghala,
     Hogy rajta ily stikk esett.

Kröte szomorú halála
     Döbretét orron üté,
Egy pár pisztoly vala nála,
     Azt megtőltvén elsüté;
S azzal főhadnagy Csuprait,
Ki bíztatta pajtásait,
     Agyonlövé vitézűl.

Amíg az avantgardének
     Imígy folytak csatái,
Mind együvé érkezének
     A nagy sereg osztályi;
Bezzeg akkor volt ami volt,
Ijedtében az is megholt,
     Akin semmi sem esett.

Ekkor a kenyérmezei
     Bán vitéz seregével
Bevág a békák rendjei
     Közé nagy vitézséggel;
Marsak Kriőr két regement
Vasasokkal ellene ment,
     Igen kemény tűz alatt.

Ez a Kriőr egy oktalan,
     De nagyszájú úr vala,
A hazának egy hasztalan
     Hasnál mást nem hizlala;
Nálunk is vagynak olyanok,
Kik nagyszájúk s tudatlanok,
     Csak hasokat hizlalják.

Kriőr kezdi nagy lármával
     Csúfolni ellenségét,
De a bán is szablyájával
     Megnyomá kevélységét;
Ment rávágván köldökére,
Kiomlott a főld színére
     Bélével együtt hája.

Bürbő, Kriőr adjutántja,
     Látván estét urának,
Megáll, sárkányát felrántja
     Mérgesen pisztolyának;
Üregjárira rásüti,
Szép bokrétáját leüti
     A halálos golyóbis.

Így hala meg Üregjári,
     Csillaga hazájának,
Kinél a főldnek határi
     Bőlcsebbet nem tartának;
Ez nem bálban nevekedett,
Mint sok elnémetesedett
     Magyar nemes úrfiak.

Üregjárinak halála
     Bürbőnek káros leve,
Mert meglátá, mit csinála
     Nyalnádtői eleve;
Bürbő fejét elragadá,
És sok kérésére adá
     Vissza szegény Bürbőnek.

Major de Szű megpillantván
     A bürbő harmincadját:
A tó felé elillantván,
     Oda hagyá századját:
De míg ő a tóba fered,
Neki is utána ered
     Nyalnádtői lóháton.

Ott a tóban általvervén,
     Megölé dárdájával,
Most már a parton hevervén,
     Elnyúlt kövér hasával;
Melyet sok jobbágyok zsírja
Hízlalt, mint Klimius írja
     Sok magyar főldesúrról.

Markasző főkapitánynak
     Ekkor látták csatáját,
Elvette gróf Turódványnak
     Pikszisét és óráját;
Hogy madame de Grenovillnak,[39]
Ha vídámabb idők nyílnak,
     Megnyerhesse egy csókját.

Más oldalt az ellenséget
     Mézvájó rettentette;
Hogy a szörnyű veszteséget
     De rőso észre vette;
Haza fut a szállására,
Rá bizván d' O. majorjára
     Az egész kompániát.

Ez Khalchfresszert, egy nagyszájú
     Német marsalt levága,
Bátor nagy famíliájú
     Princ vala ő nagysága;
Sok magyar közemberekből,
Mint az ily gyáva princekből,
     Jobb katona lenne ám.

Elég, hogy princ Khalchfresszernek
     Ily véletlen halála
A pór német egereknek
     Réműlésekre vála,
Tele lett a bugyogójok,
Elhajigálták zászlójok
     S szaladtak szerteszéjjel.

Látván ezt gróf Deszkarági,
     Egy nagy vitéz generál,
Hogy már a magyarországi
     Nép is mindjárt retirál:
Elállja széledőket,
Jól öszveadtázván őket,
     Visszaűzi mérgesen.

Tót Blatowszki ott cserkésze,
     Hogy neki gátot tégyen;
Deszkarági rá se néze,
     Seggbe rúgja s elmegyen:
Blatowszki lószarrá leve,
Mint amilyen volt eleve
     Szent Péter előtt neme.

Oberster monsieur de Túró
     Sergét beljebb vezeti,
Lábon kapja Pecsenyésit
     S a tóba beléveti;
Ekkép szegény Pecsenyésit,
Megvetvén sok könyörgésit,
     Beléfojtja a tóba.

Az óberster púpos vala,
     Rekedt torkú és siket,
Hét lyukra folyt az oldala,
     Franc ette mindeniket;
A nevét maga kezével
Le nem tudta írni, mivel
     Kondás volt az apja is.

Mégis obersterré leve,
     Mert száz aranyat lopott,
Ezen vitézséget veve
     Egy ilyen ütött-kopott:
Megvan az is hazánkba már,
Hogy pénzért az ökör s szamár
     Azzá leve, ami nem.

Báró Morzsakapó álla
     Bosszút a megholtakért,
Ötven nyakat lekaszála
     S vága le egy-két nyakért;
Limönőt a többek között,
Bár eleget esedezött,
     Vitézűl megfricskázta.

De ezt meglátván messziről
     A Limönő testvére,
Ragad a tónak széliről
     Egy csomó sárt kezére;
Morzsakapóhoz megy azzal,
S hozzá csapván egy halmazzal,
     Csaknem megvakította.

Amaz méreggel megtelvén,
     Szinte a főldre bukott,
De a partról felemelvén
     Egy vaskos Nepomukot,
Limönőhöz hozzá sujtá,
Az magát hanyatt elnyújtá
     A porba öszvezúzva.

Hanem Crüssőr bosszút álla
     Morzsakapón érette,
Mert vele szembe kiszálla
     S fejét elcsippentette;
Ki hogy fő nélkül maradott,
Fejét megcsóválván, adott
     Egy keserves adieut.[40]

Magrág únván a harc szagát,
     Félre méne peselni,
Ellövék gatyamadzagát,
     Kurázs azt elszenvedni;
De végtére eljajdúla,
Mindkét lábra megsántúla
     S búvik egy nagy mély lyukba.

Vigyázz, bárha hátúl kesely
     Légy is, vigyázz magadra;
Minden bolond helyt ne peselj,
     Mert gatyamadzagodra
Rá találnak peccenteni,
Pedig jó ám azt félteni
     Emberséges embernek.

Negyedik pipa dohány

Maga Troxartax álla ki
     Utóljára a gátra,
Egy tőltött pisztolyt húza ki,
     Rálöve Fizignátra:
Ő is elsüti puskáját,
De elhullatván kováját,
     Csütörtököt kiálta.

Próbálgatja százszeresen,
     De mégis el nem csattan;
Troxartax pedig mérgesen
     Szeme elibe pattan,
Kirántja éles szablyáját,
S a Fizignát tomporáját
     Véle jól meghasítja.

Bezzeg Fizignát sem véli
     Már a dolgot tréfára,
A tó fenekét szemléli,
     Fut sántán a partjára;
Nyomúl Traxartax utána,
Mert egész zsákmányt kivánna
     Tenni gonosz lelkéből.

De d'Onnyó oda nyargala,
     Hogy a dolgot megsejté;
Fizignát, bár sánta vala,
     Elfut s magát elrejté;
És míg d'Onnyó sok csapással
Vívik maga Troxartaxszal,
     Ő addig odébb állott.

Míg Mars a véres csatának
     Dühös fegyverével öl,
Sok ezeren elhullának
     Addig mind a kétfelől;
A tó vérrel veresellett,
Az egész mező eltellett
     A sok száz holt testekkel.

Az egerek nóvájokban
     Róla ekkép írának,
Hogy a békák táborokban
     Nyolcezeren valának,
Kiknek a harcban lett végek,
Pedig az ő veszteségek
     Másfél százra se megyen.

A békáknak újságai
     Ellenben úgy írának,
Hogy az egerek holtjai
     Tízezeren valának:
Ők pedig, bár meggyőzettek,
Mégis többet nem vesztettek
     Mindöszve is ezernél.

Az alatt gróf Bőrrágódi,
     Az egész Alfőld bánja,
A magyarországi hadi
     Sergek főkapitányja,
Vitézeivel eljöve
S még messziről reálöve
     A küszködő békákra.

Ennél vitézebb vezére
     Nem volt az egereknek;
Most tehát segítségére
     Elérkezvén ezeknek:
Beléjek új erőt ada,
S a békaság megszalada
     Nyakra-főre előttök.

Akkor a Mars unokája
     Állván a tó partjára,
Esküdve assecurálja,
     Mennyre, főldre s magára,
Hogy elállván minden útját,
Egész cudar pereputtyát
     Eltörli a békáknak.

De véghez is vitte volna,
     Vitéz lévén, szándékát,
Ha Jupiter hagyta volna
     A már széjjelvert békát;
De megszánván szegényeket,
A bámúló isteneket
     Végre így szólítá meg:

"Kollég' uramék! mennykő nagy
     Dolog ám ez, úgy-é hát?
Isten ugyse! ez a fickó
     Mind megeszi a békát;
Ebugatta kis scythája,
Magamnak is, hogy reája
     Néztem, lógott a szügyem.

No csak hát, Mars fiam-uram,
     Menjen le kend hozzájok,
Hadd bodorodjon a békák
     Lekonyúlt bokrétájok:
Pallas cicám! Őkemével
Lelódúlhatsz s egy-erővel
     Virgázzátok fel őket!"

Erre az egész palota
     Felzendűlt, s az istenek
Néki, mivel nagy despota,
     Nein, Nixszel felelének:[41]
De Mars szóla végre belé,
S Jupiternek ezt felelé
     Nagy kategóriával:

"Óh, Jupiter! sem Pallásnak
     Sem Marsnak vitézsége
Nem használhat, s e romlásnak
     Még azzal nem lesz vége;
Ha csak mi mind le nem szállunk,
Bőrrágódinak nem állunk
     Tűzzel-vassal ellene.

Vagy ha tüzes mennyköveid
     Nem hullatod ellenek,
Melyekkel ellenségeid
     Hajdan leverettenek;
Amelyekkel Enceladot
És a több reád támadott
     Titánokat meggyőzted."

Így szóla Mars, s leszállani
     Az istenek nem mernek;
Hanem mennykövet hajtani
     Tanácslák Jupiternek,
Ki is ezek tanácsából
A nadrág hasítékából
     Kihúza egy nagy mennykőt.

Hát mihelyest ezt kivette
     Nadrághasítékából,
Az ülepe oly felette
     Nagyot durranta hátúl,
Hogy az elszédűlt istenek
Egészen elréműltenek,
     S béfogták az orrokat.

Kivált az istenasszonykák
     Elsikolták magokat,
Hogy majestását meglátták,
     Eldugták szemhéjokat:
De a dugást úgy intézték,
Hogy újjaik közzűl nézték,
     Mint leányaink szokták.

A békáknak s egereknek
     Seregei megrettentek,
Soká volt, míg feleszméltek
     S álmokból felserkentek:
De nem szűnt meg Bőrrágódi
Sorra nyakazni a hadi
     Tűzre termett békákat.

És el is vesztette volna
     Örökre a békákat,
Hogyha meg nem szánta volna
     Jupiter a párákat;
Ki a tómellékről végre
Elkűldötte segítségre
     A Karcinos-nemzetet.

Ezek oldalaslag mennek,
     Csontból vagynak egészen,
Amelyekből tekintgetnek,
     Nyakok egy srófot tészen;
Csillagzik a csont hátokon,
A két nagyobbik lábokon
     Egy-egy gvillotin vagyon.

A békákkal egyházúak,
     Velek szoktak múlatni,
Két fejűek s nyolc lábúak,
     Kézzel meg nem foghatni;
Ezeket pedig rákoknak
Nevezik a magyaroknak
     Minden lexikonjai.

Ezek hát az egereknek
     Elvagdalták farkokat,
Elmetélék szegényeknek
     Kezeket és lábokat;
Melyre ők megfélemlének,
Hanyatt-homlok sietének
     A csatahelyről haza.

Már csaknem elnyugovának
     A nap tüzes lovai,
Fényes postilionjának
     Elhúnyván súgárai;
Hogy az egek borúlának;
S ezen egynapi csatának
     Ekképpen leve vége.

Nékem is fogytig kiégett
     A dohányom azonban:
Pedig igen kevés termett
     A magyar Helikonban;
Mert elnézhetik uraink,
Tőlök pindusi halmaink
     Nem igen míveltetnek.

*