Csokonai Vitéz Mihály
Militat omnis amans et
habet sua castra Cupido
Ejnye kisassszonykám!
meggondoltam biz azt, hogy elsőben is a
verseket méltóztatik elolvasni. Bánom, hogy nem azt
parancsoltam vala,
hogy olvassa el, talán rá se nézett volna. Be Éva-természet!
Mert
ugyan a megtiltott fának csak virágit szagolta, de az egekre
kérem,
meg ne kóstolja gyümőlcseit. S még az öreg úr is elolvasta?
Sőt azt
mondják, hogy még így kiáltott fel utána: O! mihi
praeteritos referat
si Jupiter annos!
Kisasszonyka! Ettől a
bakkancsos ruhába őltözött pajzán
Múzsától úgy őrizkedjen kérem, mint azon ifjaktól,
azoktól az elmés
veresnadrágos stutzerektől, akik szűntelen a kisasszonykának
őrajtok
való győzedelmeit pengetik szájokon. Őrizkedjen, mondom, mind
azoktól,
mind ezen világi libériás versektől, különben félő, hogy
a veres
gyűrű botról mézet fog kóstolni és meg talál,
kincsecském, halni
- metaphorában. Én oka nem leszek, jobban javaslom, hogy
ezeket
elfordítván, csak azokkal az apáca-színűekkel méltóztassa
magát
múlatni. Csókolom kezecskéit.
Tiszteletreméltó öreg úr!
Én felkelvén és az úr vén
orcáját megbecsűlvén, arra kérem, hogy
ezen hívalkodó veres úrfiak közé ne adja magát, mert vagy
fekete véres
az ilyenekkel meg nem egyezhetne, vagy ha ifjúi múlatságit
akarná az
úr megújítani, azt találnák ezek a páfusi vitézek mondani,
hogy Turpe
senex etc. Tisztelem a Nagyasszonyt is. Ugyanezt méltóztassa az
öreg
úr az udvari káplánjának, annak a kegyes és jámbor szent
embernek
megparancsolni, mert őkegyelme a lelkit keresvén, levetkezte a
testieket és csak titkon szokott felőltözni.
Ha katonáskodnak minden szerelmesek,
Köztök egy jó zsoldot magam
is keresek.
Bár sok félelemmel,
veszéllyel teljesek
Az éjjeli csaták, ostromok
és lesek.
Ha a kétfejű sas rettentő ezere
Számába lágy szivem íródni
nem mere,
Hadd legyek egy nyájasb
tábornak embere,
Amelynek kétfejű galamb a
címere.
Nemzeti címerén látszik kettős kereszt,
Mert két személyre néz itt a
házi kereszt;
Hogy túlfelől négyes fehér
vizet ereszt,
Homályba akarom hagyni most
egyszer ezt.
De hármas halmának célját kitalálom,
Mert amikor végbe megy a
diadalom:
Két halom közt épűl egy
harmadik halom,
Ezt Évától fogva szűli a
fájdalom.
Nincs egy lovassa is szerelem-istennek,
Mind gyalog katonát
verbuválnak ennek,
Akik midőn mennek, egy helyben
pihennek,
Mars helyett kellemes Ámorokon
mennek.
Vitéz táborának nincs uniformissa,
Mert meztelen maga a
Generálissa,
Nincs semmi sisakja,
páncélja, paizzsa;
Várát az ellenség hogy
jobban megnyissa.
Távolról győz nyájas kacsingatásokkal,
Mint megannnyi szivet gyújtó
gránátokkal,
Ámor fellobbanván két
szemben lángokkal,
Az óhajtás szelén repíti
azokkal.
Némelykor a várat felkéri levele
Ámornak nevében, igérettel
tele!
És ha a kommendáns nem
tetszőn felele:
Titkosan dolgozó spiont is
kűld bele.
Mikor pedig közel birkóznak egymással:
Nem rongálják egymást erős
bajvívással,
Leggyakrabban győznek lágy
orcafogással,
Öleléssel s gyenge
kézszorongatással.
Kivált legerősebb tűzet akkor nyelnek,
Mikor hév csókokkal egymásra
tüzelnek;
És ha a várból is hasonlón
felelnek:
Akkor a vitézek helyet alig
lelnek.
Mihelyt szikrát kapnak szíveknek lángjától,
Tüzet lobbantanak ajjakok
ágyától,
Észrevévén nyájas
elcsattanásától,
Talpig felgyúladnak egy-két
csókocskától.
Mint mikor egy csillag a tűzi munkába
Felgyúl és szikrája ér a
másikába:
Az is tüzet kapván tőle
hamarjába,
Ontnak ezer szikrát egymás
szikrájába.
Így mikor kőlcsönös lángokhoz értenek
S egymásra szapora csókokat
hintenek,
Melyeket, óh csalfa
szerelem-istenek!
Hány bágyadt nyögések s
könnycseppek követnek.
Magamnak is vagyon annyi bátorságom,
Hogy az ellentálló határt
én bevágom,
A várnak domború bástyáit
meghágom
S fokára feltészem győző
myrtus-ágom.
Ha a nagy Ulysses Trója fala mellett
A Pallás várából kifolyó
vizellet
Al-lyukán bémenni hajdan nem
szégyenlett,
Mikor vitézkedni olyan helyen
kellett:
Én is azt kikérem katona létemre,
Hogy egy jámbor lélek se
vesse szememre,
Hanem hajtván semmit büszke
szeméremre,
Az ilyen búvócskát bízom az
öcsémre.
Függ még magyarosan rajtam a fegyverem,
Mely Ádámtól maradt s
velünk együtt terem;
Kivont éles karddal
bérontván, megverem
Saul és Dávidként az én
tízezerem.
Egy káplár-aljával mihelyest sort bontok,
Már a nagy corpussal azonnal
bérontok,
Hymen sorompóját bétörvén,
vért ontok,
Míg tőltéstől ki nem űrűl
a patron-tok.
Azalatt a várat az aljánál combba
A kűlső posztokról verdesi
két bomba;
Míg az elhalt vitéz az én
hatalmomba
Kapituláción feladja azomba.
Ekkor megcsókolván szép kommendánsnémat,
Sergemmel megteszem néki
parádémat;
Nyalkán félrevágom eltévén
spádémat,
Fehér s piros rózsa színű
párdupémat.
A szűz Komáromot mihelyt így megvettem,
A vízi városnak kúlcsát
félretettem:
Ámor mosolyogva nézi vitéz
tettem,
Győzedelmi nótát danolván
mellettem.
Boldog ostrom! ha ki elesett is azon,
Felkel, bár félhóltan hevert
is a gazon;
És ki a csatáról nem ment el
szárazon,
Annak lesz jutalma a levert
amazon.
Óh, százszor szerencsés alkotmányú kis vár,
Amely midőn egyszer így
lerontatott már,
Magasabb tetőre épűlést
akkor vár,
Míg az idők száma kilenc
hónapra jár.
De a vár ha sokat attakirozódik,
Csillámló ablaka hományba
vonódik,
Vakolatlan fala ráncokkal
szántódik,
Megrokkan és végre franc
kézre adódik.
Azonban kímélni magát sok száz kába
Nem tudván, plezurt kap a
heves csatába;
Kankóba és cifra francia
ruhába
Megy az invalidus katonák
házába.
Ámde akik tudják kímélni magokat,
Sem azomba el nem vesztik
kurázsokat,
Azok élik vitéz módra
világokat,
Azok fűzik arany láncra a
rabokat.
Az a víg jegy alatt született katona,
A szerencse s öröm annak
tulajdona,
Annak fejére száll zőld
myrtus-korona,
Melyet a gráciák legszebbike
fona.
Nevét hordja Ámor aranyos szárnyain,
Éneklik a nimfák Cyprusnak
partjain
A szépség angyala vezetvén
karjain,
Úrrá teszi kedves főldi
angyalain.
*
Óh! ha rám akadna az angyalabbika,
Akinél még könnyen hasad a
pántlika:
Főkapitányságot adna a
taktika,
Tudom, bárha még most vagyok
is közfika.
