Csokonai Vitéz Mihály

Rút ábrázat s szép ész

Azt mondod, barátom, hogy én ocsmány vagyok,
     S orcám fertelmei irtóztató nagyok.
Hogy én ha magamnak zőld kantust vehetnék,
     Olvasva a majmok között elmehetnék.
És hogy te nem szántál már engemet másnak,
     Hanem csak egy meggyfán lebegő Tamásnak,
Melyen ha íly cirmos képpel hirintóznék,
     A veréb még felém jönni is irtóznék.
És hogy én ne végyek reám semmi harát,
     Magam képe is tud játszani maskarát.
Azért így szól rólam véled sok goromba,
     Hogy ez csak egy essős időbe nőtt gomba,
Ez egy lóganéjon nőtt, hitvány pöfeteg,
     Melyre tekinteni a szemnek viszketeg.
De megállj, barátom! ilyen ítéletet
     A régi időben még Mídás úr se tett.
Megállj, szép ostoba s festett fejű szamár!
     Kiben csak egy szóra kong a kaponya már.
Lélektelen szép test és pengő cimbalom!
     Mért lettél csak cifra makhina, fájlalom. -
Szép vékonyak lábad egyenes szárai:
     Még szebbeken járnak a szarvas borjai.
Súgár derekadat ne csudáltasd vélünk:
     Az ánglus csikókba szebbet is szemlélünk.
Még fejér mellyed sem oly becses portéka,
     Mert csak egy kotlós szív pompásabb hajléka.
Síma kezeiddel ne fitogasd magad;
     A márvány képektől e díszt meg ne tagadd.
Se nyakadnak ne légy oly magasztalója:
     Illene rá a cseh ló nyakravalója.
Rózsaszínnek se mondd veresses pofádat:
     Mert én veressebbnek láttam egy kutyádat.
Frizérozott hajad hosszan fedi nyakad:
     Még ez, szép Absolon! hátha cserfán akad.

Te a főbe tartod minden szépségedet:
     Megnézetem tehát Múzsámmal fejedet.
Ez jóllehet csínos s módija mostani
     Még sem merne reá a cinke szállani.
Éppen, míg még el nem száradt a törzsökje,
     Ilyen volt a Jónás fél-érésű tökje.
Csak elől is volna egy keveset lompos,
     Hordhatná a nyájba az első kolompos.

Nincsen hát, barátom! benned egy bakma is,
     Amely meg ne volna még a baromba is.
Úgyis a természet nem ugrik. S ha igaz,
     Hogy ember s majom közt nexus van: te vagy az.
Sőt oly állatok is elegen akadnak,
     Kik a talentomba téged meghaladnak.
Becsűlnek táncodért? ne mondd azt kérkedve,
     Több becsűlőt talál még egy oláh medve.
Erős vagy s levered az erőseket is?
     Erősebb az ökör s levér tégedet is. -

Íly tarka madárka vagy hát te, barátom!
     Ezzel tépett tested szárnyára bocsátom.
Lebegj te a felhőn s fitogasd magadat,
     Büszkén csattogtatván aranyos szárnyadat:
Én főldszint maradok formátlan testemmel,
     Tökélletesítvén őtet is eszemmel.
Ha ti gyaláztok is, majd mondják valakik:
     Kár, hogy az a szép ész oly rút házba lakik!