Csokonai Vitéz Mihály

Siralom

Gerliceként nyögdécselek,
Vígasztalást már nem lelek,
     Nálad nélkűl, mintegy árván,
     Kietlen pusztákon járván.

Ah! örök gyászt szerze nékem
Elrablott gyönyörűségem.
     Más lett boldoggá általa,
     Ki az én reményem vala.

Nékem pedig bú, siralom
Szerelmemért a jutalom:
     Miólta azt elvesztettem,
     Akiért élni szerettem.

Kiáltozom fűnek, fának
Kedves nevét itt Lillának:
     Ő pedig űl más ölébe:
     S nem is jutok tán eszébe.

Gyászra dűlt éltem hajnala:
Boldogságom szép angyala!
     Várhatom-é valahonnan,
     Hogy megvígasztalsz újonnan?

Halavány hold bús világa!
Te légy kínom bizonysága;
     Te sok álmatlan éjjelem
     Együtt virrasztottad velem.

Süss kedvesem ablakára,
Hints lágy álmot szemhéjjára;
     Hogy a bájoló szerelem
     Párnáján álmodjék velem.

Te pedig, óh, kedves-kellő,
Álomhozó esti szellő!
     Legyezd gyengén angyalomat
     S ejtsd mellyére egy csókomat.