Csokonai Vitéz Mihály

Szerelmes panaszok

Óh, Vénus terhes igája,
Hogy kell magam adnom alája.
     Nyakamat vas lánca szorítja,
     Szívem siralomba borítja.

Nem nyughatom és csak epesztem
Magamat könnyeknek eresztem.
     Éjjel szememet le se zárván,
     Siratom bal sorsomat árván.

Mint a szomorú egek éjjel
Sírnak mezeinkre le széjjel,
     Hogy a nap súgári nem égnek
     Tetején a csillagos égnek.

Sírok, zokogok keseregvén,
Könnyem mellyemre peregvén.
     Mint gerlice párja tavasszal,
     Nyögök itt sok ezernyi panasszal.

Egek! óh egyedűl tireátok
Kérést panaszolva bocsátok.
     Jaj! enyhítsétek emésztő
     Tüzemet, mert már megemészt ő.

Sok ezer búk terhelik éltem.
Egyet másikra cseréltem.
     Nincs vége az aggodalomnak,
     A bánatok annyira nyomnak.

Szánjátok, egek! nyavalyámat,
Könnyebbítsétek igámat.
     Enyhítsetek állapotomban,
     Én tömjént gyújtok azonban.

Óh, mézzel elegy keserűség,
Kínnal teljes gyönyörűség!
     Óh, Vénus terhes igája!
     Hogy kell nyakam adnom alája.