Csokonai Vitéz Mihály

Vénusi harc

Van egy harc, amelyben az ellenség deli
     Ifjak ellen titkos fegyverét emeli,
Titkos fegyverét, mert Márs, a hadak atyja,
     Vért ontó szablyáját ebben nem forgatja;
Méregben feresztett nyilak nem repdesnek
     Itt, de a vitézek mégis sebbe esnek;
A vérpatakoknak bár nem hallik zajja,
     A nyögdécselőknek egekig hat jajja;
Sőt maga Cupidó rózsás ágyon forog,
     Igéző nézéssel kevélyen vigyorog,
S mosolygó grácia sétálgatván körűl,
     E deli vitézek seregének örűl.
Mégis szemeikből a terhes felhőnek
     Vizéhez hasonló könnyforrások nőnek.
Csudálatos harc ez, ugyan az embernek
     Szívébe micsodás élű pallost vernek?
Vénus ez, akinek szeme szivárványa
     A szívbe halálos mérgű nyilat hánya;
Vénus az, aki, míg vitézeit nézi,
     Égő szemeivel halálra igézi.
Aki, míg csókjai harmatját öntözi,
     A vitézt rablánccal titkon megkötözi.
Úgy van, kik a szíren szavára megállnak,
     A tenger elnyelő örvényébe szállnak;
Míg Sámsont Délila álommal kínálja,
     A gyilkos kéz alvó szemeit kivájja.