Csokonai Vitéz Mihály

Visszajövetel az Alfőldről

Hálá, hálá az egeknek!
     Végre már megnyughatom,
Hogy a tiszai téreknek
     Levegőjét szíhatom.

Minden főld ugyan hazája
     A jó embernek: való!
De mégis születte tája
     Mindennél előbbvaló.

Bár hazánk áldott ölétől
     Az okosság elragad:
De annak édes nevétől
     A jó szív mégis dagad.

Másutt is bőven valának
     Jó napjaim s uraim:
De csak fűltek a hazának
     Szent tüzétől csontjaim.

A boldogság kelletén is
     Űltem, mint egy retecen,
Hogy nem szemlélhettem én is
     Kedves füstöd, Debrecen!

Túlnan a magyar hazának
     Végéről útra kelek,
S jöttem, amerre szívának
     A hazúl fuvó szelek.

Sok volt a baj s a törődés,
     Mely alatt erőm rogyott,
De az édesb képzelődés
     Felejtette Somogyot.

Általkeltem a Dunának
     Szőkén zajgó habjain
S a Kecskemét pusztájának
     Széllel bélelt szirtjain.

A Tiszának sík partjára
     Kiszállván a csónakon
Áldást mondván Dáciára,
     Indúltam a lovakon.

Indúltam, mert úgy képzettem
     Már mostanság magamat,
Hogy már a jó főldre tettem
     Jó főldön nőtt lábamat.

Egészséggel, szép határa
     A Tisza mellékinek,
Hol vígan símúl nyakára
     A főldi a főldinek.

Úgy is lett, megláttam végre
     Azt az áldott Karcagot,
Hol a kún a szép térségre
     Halmoz sok száz asztagot.

Itt hosszas törődésemnek
     Egy kis pihenése lett,
Vívén egy jó emberemnek
     Házához a tisztelet;

Akit régi jótétéért
     Lelkem mindég tisztele,
S mostani szivességéért
     Tégyen jól az ég vele.

Kibe idegen színesség
     Még úgy be nem kőltözött,
Hogy a szép magyar szívesség
     Eltűnjön a szók között.

Mert ma sok is a szállóhoz
     Holmi üres kompliment,
S fogjunk osztán a zokszóhoz,
     Ha vendég uram kiment.

De engem olyhoz vezérle
     A nyúgalmat szerző ég,
Kinek szavain fejérle
     A magyar őszinteség.

Varróm ez: a szíves Varró
     Kit bármi jó verselő,
Bármi festő és hímvarró
     Jól nem adhatna elő.

Elég, hogy kik az országba
     Tiszta szívet kérdenek,
Csak Karcagra a Kúnságba
     Varró úrhoz jőjjenek.

Mert ki e kis tartományba
     Keresztűlmenni talál,
Közemberbe, kapitányba
     Termés kún szívet talál.

Éljenek ősök portáin
     Soká az íly emberek,
Kiknek íly híres és fájin
     Mind szívek, mind kenyerek.

Köszönöm a nyugvó szállást,
     Tisztelt Varróm! köszönöm!
S hogy áldjam Karcagújszállást,
     Ez is egy új ösztönöm.

1800. máj. 9.