Dsida Jenő

A gyávaság szonettje

          Nincs engedelmességem, nincs parancsom. Egyként eldobtam már
a kéjt s a kínt. Órákig is elbámulom, amint sugár szikrázik át egy
tiszta kancsón.

          A fán rekedten rikkant fel a páva, a nap melenget és a föld
forog. Áldott, kiben nem fáj a tört horog s a küldetésben néha-néha
gyáva.

          Szívem e békés lustaságban oly dús!

          A gazdag úton szembe jön velem vasakkal verten egy csapatnyi
koldus s amíg a parkon át lassan halad ki, a módot kutatom és nem
lelem: mint tudnám őket végre megtagadni?