Dsida Jenő

A kietlenség verse

A világ ónszürke odujában
a hideg napok dudorásznak
s fagyos szemmel, ha mind ránéznénk,
az Isten is megfázna közöttünk.

Kinek láza van, rejtse el,
ha bölcsebb a szája, elhallgasson -
pedig távolról édesen búgnak
igaz, fenséges orgonák.

Szegény barlangunk szája elé
máglyázunk lobogó tüzeket.
Keserű gyümölcseink belehullnak
és megbámulják a vadak.

Az ég pislogó csillaga
lecsöppen a fonnyadt levelek közé
s együtt hömpölygeti, görgeti velük
a felsüvöltő, árva szél.