Dsida Jenő

Ama napon

Nem lesz mennydörgés,
trombitaszó és kürtölő angyal
s nem adják tudtul az órát
intő, lobogó égi jelek.
Drága reggeli napon
ölelünk, virágzó bokrok között.
Kéjben izzanak a fiatal
testek a harmatos füveken
és csöndesen bólogató
fák alatt járunk párosan,
lihegőn s az eljövendőnek
sejtelme sem uszik
az illatos szélben.
S egyszerre megpattan az
aranykék bolt és zajtalanul
hasad tovább és rongyokra
szakadva hull le
nyugaton, keleten.
Éppen a megfontolt, kitervelt
nyugalomban lesz valami
vérfagyasztó, amint
csobbanás nélkül folyik
az ismeretlen messzeségek
szuroksötét lelke, az első
hasadástól nőttön nő,
terjed hangtalanul
az elült szelek és megmeredt
fák fölött és sötét
lesz és hideg.

1929