Dsida Jenő

Ballagó vers

Eső utáni fény csillámlik
a ritkapárás alkonyon.
Oly lassú, lassú lett a léptem,
olyan fehér a homlokom.

Jó lenne már letenni szépen
unt terhemet s a cifra bért
s ha számoltatnak, nem felelni
önmagamért és másokért.

Sápadtan is szabadon menni,
fáradtan is emlékezőn...
(Mit is mondott a kedves tegnap,
mikor velem járt a mezőn?)

Most nem zavar hang s nem üdít,
csupán a szárnyas szellemek
csattognak láthatatlanul,
amint a fák közt lengenek.

A világ furcsán mosolyog,
mint a tüdőbajos leány,
aki szerelmes és megérzi,
hogy napja alig van nehány.

1930