Dsida Jenő

Cynthia falura készül

Bár nincsen kedvemre, hogy elhagyd, Cynthia, Rómát,
          szívemből akarom, hogy falun élj egyedül.
Tiszta vidéken nincs romlott ifjú, aki bókkal
          tesz próbára, igér és csábít ravaszul.
Lárma, civódás ott sohasem riad ablakod alján,
          trágár hívogatás álmodból ki nem űz.
Elhagyatottan nézed az elhagyatott hegyek ormát
          és a szegény nép kis jószágát, mezejét.
Színház, cirkuszi játék ott soha vágyra nem izgat,
          sem sokat ismételt, bűnös templomi éj.
Majd elnézed, amint ballagnak ekével az ökrök
          s csonkázáskor a friss szőlőlomb lepereg.
Néha üres kis kápolnába lopod be a tömjént
          s oltárán gödölyét égetsz áldozatul.
Szent körtáncokat is lejthetsz bátran ruha nélkül,
          ott nem jár idegen, városi férfi soha.
Én pedig, őzre vadászva, Diana kegyét keresem majd,
          véle szövetkezem és Vénust megtagadom.
Vadjaim aggancsát a fenyőkre rakom fogadalmul
          s füttyel biztatom a fürge vadászebeket;
ám a hatalmas oroszlánnak békét hagyok és a
          bősz, agyaras vadkant messzire elkerülöm:
bátorsággal nem vágyom dicsekedni, elég, ha
          apró nyúlra lesek és madarat nyilazok
ott, hol a bájos víz, a Clitumnus, surran a fák közt
          s mossa a jámbor ökör tiszta, fehér derekát.
Ó, kicsikém, valahányszor férfira vágyik a tested,
          várj: hajnalcsillag keltekor ott leszek én.
Mert nem pótol téged a csöndes, végtelen erdő,
          sem sziklák moha közt csörgedező, sebes ér,
ajkamon egyre neved jár, Cynthia, Cynthia, mondom:
          Senki se bántson, amíg nem vagyok újra veled!