Dsida Jenő

Nyáréjszaka

Tüzes, forró szeszéllyel
meglep és fáj az éjjel.

Búsul a kerti hársfa;
mert nincsen néki társa.

Egy bőregérke csendes,
lágy nesszel, ringva repdes.

Egy távol ablak lomha
vággyal néz ablakomba

s házunk megindul arra
bujkálva, port kavarva

s a házak mind kigyúlt, vak
csókokkal összebújnak

és zúgva sír a hársfa,
mert nincsen néki társa.

Az ég nagy csoda-kékség.
Gyűrött az ágyam és ég.

S a nagy sötét lakásban
nekem sincs senki társam.

1929