Dsida Jenő

Örök vers

Fáradt-szelíden megy a Szépség -
Felette éhes, sunyi vércsék
és csapja az út sárhabarcsa.

Életet lehel fűnek-fának,
de mint hajdan az Ember fiának:
nincs ahová fejét lehajtsa.

Hideg sírással jön az éjjel -
A vándor tekint szerteszéjjel
s veri zord alvók ajtaját.

Köpenyegét, a bús-kopottat
összehúzza és úgy kopogtat
a szívünkön: szabad-e hát?

1926