Dsida Jenő

Távol erdő...

Távol erdő. Szürke, bizonytalan erdő ködkoronákkal.
El akar úszni, föl akar szállni, mégis ott marad:
mégis erdő. Közelebb szalad a sík, itt már a zöldbe
folyik a mező, zöld sikogással suhog a fű
Két folt mozog az erdő felé, groteszk, elrajzolt
hosszúkás foltok: fekete férfi és piros leány.
Sohasem hallott madarak énekelnek, valahol
kőpárkányra csobog a kútvíz, valahonnan
fölteszik a kérdést, hogy miért is születtünk?
Rémet bújkáltat az erdő és zizzen a ködlomb:
Halló, álljatok meg, fekete férfi és piros leány!

1929. V. 23.