Dsida Jenő

Törpefenyők jaja

Opálos árnyak a bérci bordán,
töprengő törpefenyők.
Úgy elfogyott az élet
idefenn!

Szürkés fehérség, csend, hideg,
az ég peremén szúró csillagok
s néha robogva, zuhanva dörgő
lavinák.

A fenyők szélsóhajokat küldenek
idegen, messzi síkokra:
Jaj nekünk, magányos fáknak,
jaj nekünk itt a tetőn!

Apáink dárdás üstöke még
a felhős egekbe döfött; -
unokáink már ki sem látszanak
a hó alól.