Dsida Jenő

Villámláskor

A lélek örök, tapogató estjén
nagy szakadékok mellett
fekete ciprusok susognak,
s csüggedt-vonalú szomorúfüzek
lassú ütemre permeteznek könnyet
a zizegő pázsitra.

De olyankor szép, amikor vihar zúg,
s hatalmas kézzel cibálja és tépi
s riasztja fel
az alvó kertnek minden álmait
a szél,
s a füstölő felhők fekete fátylán
átvág a villám cikázó kígyója.

Villámláskor:
ózonszagú a levegő,
s háromszor tátongóbban merednek elénk
a mélységek és a magasságok.

1925. május 14.