Illyés Gyula

9, RUE BUDÉ

Mint egy igazi költő, e padlás-szobában
éltem három évig. Föl-alá járkáltam,
hajamat turkáltam s asztalomnak esve
egy végtelen verset írtam főleg este.
Egy nagy hőskölteményt, amely egyre hosszabb,
egyre kegyetlenebb lett és egyre rosszabb.

Ugy vivtam vele, mint Szent György a sárkánnyal.
Éjről éjre egyre izzóbb harci lázzal
dobtam magamat rá, ott a tetők felett
ég és föld között, míg a kis nyulánk sziget,
Szent Lajos szigete bárkaként recsegett
alattunk a szélben s szinte utnakeredt,
tajtékos habokon, - ahogy a jövendőt
képzelik és írják a fiatal költők -

Akiért a harc folyt, a szelid pórleány
hetente változott. Az idők folyamán
csendes megadással cserélgette haját,
arcszinét, az arcát, lábait, sóhaját -
nőtt, majd összement, - mord hőseim mögötte
méltó ámulattal bámulhattak össze,
ha közöttük büszkén, emelt fővel tova-
sietett, - mert lelke, a lelke, az soha
nem változott semmit, hasonkép hűsége -

Egy Kutnyánszky Liza nevü lengyel nőbe
voltam szerelmes, majd Germaine Joyeusebe,
Majd Odette Lacosteba, Levinson Lujzába,
Manon de Chambartba, Marie Trépinardba,
s a legszebbe, a szép kalapvarró lányba,
Orosz Annába és annak a hugába
és emlékezetből Leveszy Pannába,

legtöbbjükbe, sajna, egészen hiába.