Illyés Gyula

ADY ESTÉJE

Mikor a költő haldokolt már,
Erdélyre düllesztve szemét,
hőkölten le-lehúnyva,
hogy aztán igazán ott iszonyúlja,
nagy pillái mögött, miképp
szálazódik ki látomása
gubancából még valóbbra a Kép:
Hát népét Hadúr is szétszórja -

Mikor a költő haldokolt már
s meglátta láztól-fázva,
mint ugrik megannyi filmkocka
káosza egy esemény-láncba,
(hogy a bitang is azt kiáltsa,
mit harsogott ő annyiszorta,
üdvként várva a cáfolásra) -:
Hát népét Hadúr is szétszórja -

Mikor a költő haldokolt már
s láthatta, félkönyéken, ablakából,
miként is tellnek az Idők be:
(mint rendeződik jóslatának
pokol-látó forgató-könyve
afféle heti hiradóvá, hol
ezerfelé hajszolva szét
barmát, szekerét menti már csak
s dühödten egymást üti már a Nép) -:

mikor a költő haldokolt már
s a düh s a mámor
fajzásából fogant Igék
fény-újságbetükként, megannyi
gyehenna-származék, az ég
szent homlokán kezdtek rohanni,
mint bibliai éjszakából
s állt a Jelentés, a láng-rótta:
Hát népét Hadúr is szétszórta -

és mint a csorda
ország futott lám
s épp egy új, egy szép Egész
álmából (visszatérhetés
záloga nélkül) amerre hordta
rég nem a feje, csak a lába,
(mert nem készült se Könyv, se Láda)
amikor mindezt látva látta,
a habból torz fejét kidobva,
átkait, mondják, vissza rágva,
ráhagyatkozva őrjöngő Urára
s végleg bedőlt, mint jó ágyba, az árba
a költő, békét várva dúlt szemére -

Vettettünk akkor mi a szörnyű Képbe.

Forgunk egy látomásba zárva,
Azóta
rég istentelenül csatázván.

Miképp jósolta? Vagy miképp remélte?

Próbára próba.
A Rendelés e paranoid vásznán.