Illyés Gyula

KHÁRON LADIKJA

Kháron ladikja nem akkor indul velünk,
   midőn lezárul és befagy a szem.
Bús átkelők soká s nyitott szemmel megyünk
      a végzetes vizen.

Esztendőkkel előbb irígy sorsunk behajt
   s ringat a csónakon, amely
- bár nem kedvünk szerint - épp oly gyönyörű part
      hosszában suhan el;

épp oly szép Canale-n s lagunákon, akár
      a nászutasoké!
Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj,
      épp csak - visszafelé!

Minden oly gyönyörű, sőt - titkosan - ahogy
      elleng, még gyönyörűbb!
Olyanformán, mint a dallam attól, hogy ott
      hagyja a hegedűt.

Ülünk barátaink, s fáink közt, nevetünk,
      - vidám vita folyik -
s egyszer csak ringani kezd velünk, (csak velünk!)
      kifelé a ladik.

Bölcs, ki e kéjuton, ezen is mosolyog
      s ha sír is, hálakönnyet ont,
hogy hány piazza-t, hány s milyen Casa d'Oro-t
      látott, ha nem lát is viszont!