Illyés Gyula

KIJÓZANÍTÁS ALATT

Egymástól távol
más és más kikötőben
ugyanarról az Óceánról
idegenként is öreg-ismerősen;
"tengerészek!"
ide a közös csapszék-zúgba
az első kézrázástól fölvidúlva
barátaim,
kor-kartársaim, akikkel együtt
útra keltem, dehogy is tudva
micsoda világrészek
csillag-távú vidékek
igéret-tájaira, ím,
akikkel hány s hány-módra részeg
bennszülöttek közt egy nyelvet beszélek,
nem is a szó, nem a férges dió-
zörejű szók, hanem az ének,
az eleven-tartalmú dal
száj-meleg szólamaival,
hogy tisztázzuk, bár búcsuzóra,
mire is ment el hát az élet
s mi is kísértett
utunkra, melyen egymást is sebeztük,
de lám végül is összehangolódva
azt próbálhatjuk össz-karba fonódva
      mit tehetünk no mégis szóba,
      mit "zenghetünk" (lélek szerint) mi vészek
rokkantjai itt is a gajdolókkal együtt,
a táncra mindig-készek
e kedvük -
sose vesztők közt, amíg össze nem gyűjt
mindnyájunkat a létbeli révészek
őrjárata a Kijózanítóra.