József Attila

A FÜST

Keményderékú gyárbörtön dús füstje
Nagy kedvvel száll a piszkos égre föl.
Szemében százszám szikra tündököl
S haját borítja sóhajok ezüstje.

Szelíden símul barna bús ökölre
S a szívből ellop könnyet, bánatot,
Kilop a szívből könnyet, bánatot,
De ha akarná, csípne, marna, ölne.

Ráomlik a gyár szürke gyászfalára,
Fátyolt terít az izzadt munkásvállra
S amíg a sok gép zúgva zakatol,

Sötéten, büszkén, lázadó imával,
Jó bátorsággal egyre följebb szárnyal -
A vaksüket Istenhez; valahol.

1922. júl.-aug.