József Attila

A PAP MOSOLYOG

A pap mosolyog és derűsen
buja gondtalan istent dícsér
darazsak dongnak s poros úton
végig zümmögő gyásznép kísér

kerülős szemmel szégyenpírban
tanácstalan barátok várnak
s meggyőződvén, hogy eltemetnek
utamból immár félreállnak
harmatos füvek gyenge ízzel
a fákon hajnali pirosság
lombok zizegnek, szöcske ugrik
a pókok hálójuk foltozzák

hű bűneim mások szivére
szállnak le vágyaimmal, fájva,
valaki meglop s jó kutyámat
nem uszíthatom többé rája.

Változata az Engem temetnek.