József Attila

Aron CotrusA bányász

erőlködve, mint akit szél ért,
sziklát fejtek, vájom a szén-ért,
egy darab üszög-kenyérért.

Elfeledtem a nevetést... a sírás fakó
arcomon biztosan undorító...
     testem csupasz,
     tálam csupasz,
karom lassú lett, lábam is az...

egy fagyos napon, mint ma, de régen,
föld alá fektettem feleségem...
gyermekeimet tavasszal temettem,
viaszsárgák voltak mindaketten...

sziklát fejtek, vájom a szén-ért
     puszta aknákban
egy darab üszög-kenyérért...
mind esetlenebbül, mind rútabban,
a torkom szorongató vastag porban.