József Attila

ESIK

Esik esik -
a por nedvesen reszket életünkön -

csattog, dörög -
dörömbölnek - hallod? - a szivünkön!

Meztelenül
futni futni
tárt karral futni egy erdő felé - - -

esik esik -
kis tenyered
mért tartod ki a menykő elé? - - -

A szél hozta -
a szél
hangosan kacagó lányok
bontott hajából zudulva lebeg - - -

recsegve jajdulnak az ágon
hibás-szivű száraz levelek.

2

És szoknyád szagát is akarom tőled
s te csókolsz, ütsz és sohase vársz -
hogy tisztulhatna meg hát a szerelmem,
ha látlak, hallak, hogy szólsz és hogy állsz -
nézd, fáj a homlokom az ütközéstől
és fáj, hogy elmulik ez a fájás,
mert bomlott melled varként rátapad
s elfordult szemmel hiába tépem róla,
ne félj, nem gyógyul, csak tovább szakad - - -

s hiába bánkódsz,
az igazak lehelte felhő
nem segít a te könnyeiden -
az én szememmel kell kisírnod mindent,
hogy érted el ne pusztuljon szivem!

3

És isten lábánál ülünk le együtt,
te kettős melled bontod összecsengve,
ő elhalványul, én közönnyel nézem,
hogy két lélek mellettem újra gyenge,
hogy szivemben csak kerestétek egymást,
akik ágyamban találkoztatok - - -

de úgy mondom csak a közönyt s az istent,
mert bús fennszóval sírva rothadok.

4

Hullj eső hullj és öntsd el e világot,
mely ilyen nőkkel verte meg magát.
Ki védené azt bicskával szurom le,
a történelem ha parancsot ád.
S bár piszkos vagyok már a nagy jövőre,
ott leszek én a barrikád előtt -
az új szeretők, sárgák és fehérek,
ne lássanak mint gyönge szenvedőt.
Találkozzanak vágyó testemen
Sanghajtól Wienig, Chikagon keresztül,
csak mosolyogjanak ezen a versen,
melyben meghülyült korunk kínja rezdül.
Szabad közösség, jöjj, feléd megyek,
néném könnyei feléd hullanak,
mind szenvedünk s nagyon kiérdemeltük,
hogy megérjük már néhány napodat!

1926 nyara-1927 vége