József Attila

(HA NEM VESZIK ÉSZBEN...)

Ha nem veszik észben,
A fárosz csak égjen:
Nem hallgatnak? dalolj szivem
Akkor süketségben!

Békességnek jöttem
S már gyilkot kötöttem:
Kain kell itt Ábel helyett
S Krisztus - elgyötörten.

Ki lelkét odadja
S ámul szépre, nagyra,
Itt kereszttel dorongolják
Hátulról azt agyba.

Elvész, itt ki békélt,
Jaj, szomorú vég ért:
Bűn a harc és harcolnom kell
Itt a békességért.

Bajtárs csak a testvér
S hullt hitem elestén
Egyedűl, bús Igazságként,
Állok a holttestnél.

S én szent esküvésem
Szóljon hát egészen:
Vagy ölelő békesség már,
Vagy temető lészen.

Őrültházba visznek,
Vagy szivekkel hisznek,
Vagy meg ólmot olvasszanak
Keresztelő viznek.

Lelkem: Krisztus arca,
Ránca: Béke harca -
Nem jöhettem félembermód
Jajgató kudarcra.

S fárosz lángja lebben,
Meg se látva szebben,
Dalolni, ha nem is vészik
Nyomorú fülekben!

1923. márc. 26.