József Attila

HERZ HENRIK ŐMÉLTÓSÁGÁNAK

A költő olyan, mint a kisgyerek,
vagy mint az első ember a lapályon:
két lábra állni próbál, hogy ne fájjon
apró mivolta, ne födje berek,

de lássa messziről, mi közeleg,
milyen isten rémlik a teljes tájon,
mily csönd szivárog, hogy üreget vájjon
alánk, mig eltölt gond és képzelet.

Ilyen a költő, különben hanyag,
elfeledi, hogy eleven anyag,
hogy törékeny és mindig elkel nála

a segitség, hogy kösse erős szála;
mint most, amikor Méltóságodat
illeti tőle hódolat és hála.

1936. dec.