József Attila

John Dos PassosMeghaltak

Nem költemény ez.

Íme két ember rabok szürke öltözetében.
Az egyik ül és kezének fájdalmas húsát nézi,
- kezének, amely hét éve nem dolgozott.
Tudjátok az esztendő hosszát?
Tudjátok, hány óra van egy napban,
mikor ez a nap harminchárom órát jelent ágyon, cellában,
cellasorok cellájában, cellasorok sorozatában,
- mind üresek álmok iszonyú ürességével.

Ismeritek a bebörtönzöttek álmát?
Sacco kezének fájdalmas húsát nézi,
- kezének, amely hét éve nem dolgozott.
A babra emlékezik Sacco, melyet gyomlált kertjében
     szürkületkor,
a homok csikorgására emlékezik,
emlékezik a rét hátának vonalára,
gyermekei fején a pihékre.
Fájdalmasan növekvő, mérgesedő emlékek az álmok,
az álmok örök kárhozat a bebörtönzöttek számára.

Vanzetti ír minden éjjel öttől kilencig,
tapogatózva, próbálkozva az idegen szavak lehető legjobb
     érintését keresgéli
irkafirkából barrikádokat emelve, halmozgatva a jogszerűség
     kínai csecsebecséit,
halott szavait egy elfeledett nyelvnek,
sötét automaták nyelvének.

Már holtak,
győztek a fekete automaták.
Fölemésztve.
Egészen fölemésztve,
Massachusetts levegőjébe távozott húsuk,
álmaik a szélbe.
"Halottak, tudja?" a kormányzóval bizalmaskodik titkárja,
"Halottak", bizalmaskodik a Legfőbb Törvényszék bírájával
     a Fellebbezési törvényszék bírája.

Az elismételt szó, a halál, szikár vigyorra késztet.
Holtak, mondja a makulátlan gallér; holtak, mondja
     a selyemkalap, holtak, mondja a redingót.
Íme, akik kiugrálnak az autókból
és mélyen leszijják szabadulásukat,
hosszában-széltében futkosván Boston uccáin.

Ez a két ember nem remegett,
hogy a dögvészt megszagolja
Massachusetts levegőjében.
Halottak ők most, megpörkölve
Massachusetts szelében.
Lélekzetük új lökést ad a szélnek,
lerontja a láng
Boston avas szagát.

Tízezer város lehelte be őket,
fölegyenesedtek a műhelyekben,
elhajították a szerszámokat,
kidobták az ekét a barázdából
és üvöltöttek.
A vad szélben, mely jön Massachusetts felől,
ebben a rekedt ordításban
benne van a menetelő embermilliók zaja,
ezernyelvű kiáltása ugyanannak a dalnak.

Megmarkolta őket az őr, hogy ráültesse a villamos székre,
a hóhér bekapcsolta az áramot
s a térbe küldte őket szabadon.
Most megszabadultak álmaiktól,
a ragadós tömlöctől távol
szavuk ott rezeg ezer nyelvében ugyanannak a dalnak,
mely Massachusetts füldobjait berepeszti majd.

Ebből csináljatok verset, ha van merszetek!