József Attila

Petr BezrucKi áll helyemre?

Oly kevés a vérem s a számon még az is
dűl.
Ha fölserdűl
fölöttem a fű, ha ront a rothadás,
ki áll helyemre, pajzsom
emeli-e más?
Bujva vitkovici kemencék füstjébe,
- szememből éj bámul, orrom tágul égve, -
ha sütött, ha szürkült, álltam én s azokat,
összeráncolt szemmel ama gyilkosokat,
gazdag zsidót, grófot, végigmértem ottan,
én rút bányász, ahogy földből kiugrottam.
Halántékán villant bár csiszolt rubint,
merev tekintetem megérezte mind,
görcsbefogott öklöm, dacom a hegyekből,
a bányász dühét a Beszkidekből.
Oly kevés a vérem s a számon még az is
dűl.
Ha fölserdűl
fölöttem a fű, ha ront a rothadás,
ki áll majd őrt, ott, pajzsom
emeli-e más?