Juhász Gyula

Addig is...

Mikor az este csöndje és magánya
Szűkös szobámban fönn virraszt velem,
Elindulok a képzelt utazásra,
Az őszi szélben szálló fellegen.

Sziget és Léva, Várad és Szakolca
S a többiek, sok kedves, régi táj,
Fölrémlenek ragyogva és borongva,
Mind, ami szép volt és mind, ami fáj.

Emlék és vágy zászlóját, koszorúját
Kitűzöm némán tornyaik felett:
A jó remény rózsákat hint reájuk
És nefelejcset az emlékezet!