Juhász Gyula

Az örök szőnyeg

A világ óriás, dús szőnyegén
Örök egykedvűn dolgozik az Úr.
Zöld réteket sző barna alapon
S fölöttük végtelen derűs azúr.
Fehér mezőket is hágy, csillogó
Fehér mezőket, majd sző csillagot
És napokat aranyból, holdakat
Ezüstből, hogy az éjszín is ragyog.
Virágokat sző, sárgát, violát,
Égő virágot s bús haloványt,
Tenger virágot és dudvát, mérgeset,
Tavaszmezőben kígyót s ifju lányt.
És szürke, sárga vizeket terít
S magyar mezőkön szőke vizeket
És néha, száz vagy ezer év után
Nyugodt kezében a szál megremeg
És vöröset sző, véres vöröset
És feketét, halálos feketét
És maga is borzadva nézi, nézi,
Csak nézi, nézi szörnyű szőnyegét!