Juhász Gyula

Beszéd régi valómmal

Miért voltál oly szótalan gyerek
A régi évek csöndes avarában,
Mint összefázott őszi levelek
A néma éjben, halott haloványan?
- Mert gyászoltalak árván tégedet,
Magányos férfi, nőtelen, apátlan!

Miért kegyelted úgy a könyveket,
Melyek sorsunk mély titkain merengnek,
Mint elhagyott és égverő hegyek
Tanyái a magánynak és szeleknek?
- Mert tudni vágytam, hogy vágyad felett
A baljós csillag mért oly félve reszket?

Miért kerülted a víg hölgyeket,
Táncos, dalos erőit a tavasznak,
Kik beragyogták mind a völgyeket,
Hol csókok és virágok záporoznak?
- Mert láttam őt, ki néked küldetett,
Az egyetlent, a kegyetlent, a rosszat,
Ki lelkedet eladta a gonosznak!