Juhász Gyula

Bírálat helyett

Vigasztal ennyi kedves, kósza bánat
És ifjúság, mely könnyes dalt terem,
Mikor az arc még érdekesen sápadt
És halálosan bús a szerelem...
Vén szívem ennyi kincsre hol találhat?
Csak kavicsok maradtak már nekem.
Színes kövek, melyekkel hogyha játszom,
Kirajzolom a porba ifjúságom.

Miért oly bús a költő-fiatalság,
Mint tavasz fája, mézgát könnyező?
Előre érzi tán a Szép kudarcát,
Ó mert a föld a Szépnek sírmező.
Vagy hallja tán, hogy zúg a földi gazság,
A koncot váró és prédát leső?
Sebaj! Van egy várunk, erős és ékes,
A Gondolat. Ez biztos menedék lesz.