Juhász Gyula

Csöndes panaszok

Nagy tengerek mély csöndje van velem.
Pihennek a szerelmi sóhajok.
A tenger azért tenger és ragyog!

Némult a harcok harsogása is,
Alusznak mind a rontó csapatok,
De kardjuk azért acél és ragyog!

És hervatag hajamban a babér
És virágaim is elhervadók,
De volt babérom, rózsám s még vagyok!

Szerelem, harc és élet csöndje ez!
Valaki néma lesz, hideg, halott,
De egyszer harcos volt és hárfa volt!