Juhász Gyula

Dulcineának

Most, hogy napom immár leáldozóban,
Hallom, cseléd voltál csak Tobosóban.
Szemre nem ékes és lélekre lenge.
Ó életem reménytelen szerelme!

Hiába mégis. Szép volt síkra szállva
Rohanni szélmalomra és halálba
És elpüfölve és a porba rogyva
Hittel fölnézni szűzi csillagokra!

Dulcinea, cseléd, akárki voltál,
Szívemben tisztán tündökölt az oltár
És érted gondolt száz dicső bolondot
Elmés, nemes, halódó don Quijottod.