Juhász Gyula

Egy fiatal öngyilkosnak

Boldog halott. Vád és virág takar.
Eljátszottad az életet hamar.
Álmodni tudtál, felébredni nem.
Szíved - a boldog - íme már pihen.

A kishitűség káromol s imáz,
De téged már nem bánthat semmi láz.
Nem hallod irigy bánatom szavát,
Élő szívemre visszahull a vád.

Kontárja az életnek, én szegény,
Mélázom a szerencse végzetén,
Mely néked üdvöt és halált adott,
Nekem csak meddő, tengő bánatot.

Én bölcs bolond, ki holt eszméknek él
S fölötte a teremtő szenvedély
Elszáll ijesztő üstökös gyanánt:
Tanulnék tőled életet, halált,

De késő már a boldogság nekem,
E rózsaujjú, ifjú idegen,
Ha megtalálna, elfordulna tán
És megriadva nézne vissza rám.