Juhász Gyula

Ének a víg barátról

Papok krónikája ránk hagyta e mondát
Hadd mondjam el, ahogy eleink dudolták:

Szent Gál klastromára leszállott az este,
Portázó magyar had szállását kereste.

Pilises barátok, ki erre, ki arra,
Ész nélkül futottak északra, nyugatra.

Csak egy víg legény volt, Heribald, a fráter,
Ki lélekszakadva nem hordá magát el!

Együgyű és jámbor, a klastrom bolondja,
Neki így is, úgy is, rosszul ment a sorja.

Huj, huj! a turáni lovasok robognak,
Ej, haj! hült helyét se lelnéd a papoknak.

Aranyat, ezüstöt rejtekhelyre dugtak,
Lába kel a kincsnek, ahol háborúznak.

Sebaj, a magyarság nem is kincsre szomjas,
Ami lelkesíti, néhány jó akó az!

Rajna lelke benne s Burgundia vére,
Harcok után torra, dalra, pihenésre!

Heribald, a fráter - orcáján alázat -
Köszönti illendőn a víg daliákat.

Maga is jócskán húz a hegyek levéből,
Kurázsit merít a borok ihletéből.

Mire üt az éjfél, indul is a tábor,
Nézi őket búsan Heribald, a jámbor.

Vén komor kolostor nincs neki inyére,
Szabad erdők, rónák felé vonja vére!

Mikor a barátok szépen visszatértek,
Hej, volt mit mesélni Heribald testvérnek.

De minden mesének egy volt ott a vége:
- Huj, csak a magyar had megint visszatérne!