Juhász Gyula

Fátum

Apámmal együtt ültem a padon.
Ő fáradt, nagy szemével, révedezve
A nap utolsó csókjait kereste
Az alkonyattól rőtes nyugaton.

Szemébe néztem, a szemembe nézett,
Hűs esti szél kezdett már lengeni
És hirtelen egy delejes igézet
Fogott el s könnybe vesztek szemeim.

Mi volt ez? Sejtés, árnyék? Nem tudom már,
De megéreztem, hogy fia vagyok
És éreztem, bennem mint támadoznak
Az örökölt, a szunnyadt bánatok.

Éreztem, láttam, hogy nem is sokára
Magamban ülök már a zöld padon
És itt kísért majd az a régi bánat,
Az én új fátumom!