Juhász Gyula

Feledés

Ha volna selymes, karcsú paripám,
A neve Feledés, a vére sárkány,
Ki úgy rohanna, mint tűnt üdv után
A gondolat a balvégzet magányán:

Fölülnék rá s az őszi völgyeken
Széllel rohannék az avart kavarva
S úgy futna tőlem e silány jelen,
Mint porzó láncosfű a zivatarba'

S ahol legőszibb, legfájóbb a táj,
Hol a világ egy szép schönbrunni park,
Szivem, e lázas, torpanó, riadt,

Átugraná a végső akadályt
És Feledés megállna, megigézve
És égre nézne boldog, holt vitéze.