Juhász Gyula

Fidiász a népnek...

Börtönbe dobtatok. Formátlan szürkeség
Örökös árnya föd és testtelen magány.
Lomhán szállong tova nagy, néma éjszakán,
Míg künn szobraimon új nap szerelme ég.

A népem elhagyott. Vésőm már nincs velem,
Karom meddőn lendül a szürkeségbe föl,
Rá a rozsdás bilincs vasnevetésbe tör.
Oda márvány, élet, teremtés, szerelem!

De az elefántcsont és arany remeke,
Melyre ráragyogott az istenek ege,
Az olimposzi fő derűsen él tovább.

S fenséges mása fenn a fényittas egen
Rá visszamosolyog gyönyörűségesen
S bámulja művemen kupolás homlokát!