Juhász Gyula

Filológia

Budapest, ez a nagyvilági dáma,
Engem nem ölelt, nem csókolt soha,
Szegény diáknak nézett, aki árva,
Kihez a pénz és öröm mostoha.

Egy palotája szeretett csak engem,
A könyvek dohos, ódon csarnoka,
Melynek porától ittasult a lelkem,
Tavaszt nem láttam akkor én soha!

Míg zöldes és lilás pompában ébredt
A nagy körútak ujjongó sora,
Engem rabul ejtett a félsötétes,
Mély titkokat zsongó könyvtárszoba!

Horatiust Scaliger jegyzetével
Bújtam s az óra lassan járt tova
És Lídia, Cloé fehér nevével
Betelt a könyvek nagy, komoly sora.

S mint ősöm, a Korvinák bús diákja,
A múlt ködén átködlő cimbora,
Margóra róttam: Ihatnám! Hiába!
Életszomjam nem oltom el soha!