Juhász Gyula

Gyászpompa

A képzelt utazás villámröptű vonatján,
Mely légen s égen át új álmokat keres,
Nem érdekel a táj, se tiroli, se talján,
London se, Moszkva se, mert én, vén szekeres

Nagyon is jól tudom, hogy minden földi tájon
Egy nagy szerelem él és egy nagy fájdalom,
És minden romokon csak magamat találom,
Merengő Máriust kartágói romon:

Hellas azúr egén az istenekre vágyom,
A Szajna partjain Musset sírhalma fáj,
Itáliában én az Infernót találom,
Mely Dantéban lobog és minden drága táj

És minden régi rom nekem csak furcsa álom,
Melynek színes ködén a bús való cikáz,
Tört vágyam íve von szivárványt mind e tájon,
És minden táj halott, hasonló és hibás,

Ha vérzőn égető lelkünk mélyébe nézünk,
Mely vak örvényeit kitárja szüntelen
S melytől, ha ránkmered, nincsen menekülésünk
Sem tűnő tájakon, sem tündöklő egen.