Juhász Gyula

Haladék

Menekülünk a láthatatlan
És ismeretlen rém elől,
Ki ránk les százezer alakban
És egyszer mégis csak megöl.

Ki ránk vár fényben és ködökben,
Alattomos gyilkos, konok,
Minden bukásban és örömben
Ő közeleg, az átkozott.

Megengedi, hogy dalba fogjunk,
Hogy csókoljunk egy tünde nőt,
Elnézzük, percek üdve hogy fut
És mint nőnek a temetők.

Megengedi, hogy meneküljünk
Mámorba, ködbe, bús vakon,
Hogy végre lássuk: itt a vesztünk
S érezzük: nincsen irgalom!