Juhász Gyula

Haldokló gallus

Trebia táján, idegen határon
Piros sebekkel meg kell halnia,
Túl ködökön, túl hegyen és homályon
Árván virraszt réztülkös Gallia.

Ő folyó vérrel és fogyó sóhajjal
Fekszik a fűnek fázós szőnyegén,
Bíbor sebére bíbort sző a hajnal.
Oly hűs a hajnal, oly bántó e fény!

Reá az Orkusz bús portái várnak,
Homályos, csöndes, alvó csarnokok,
Pádusz vize rejtelmesen zokog.

Már nyílt szemére szállnak örök árnyak
S ő búcsuzón keresi még a rétet,
Hol primula veris virága ébred!